Külföld

Franciaország felkészül egy esetleges katonai konfliktusra

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter szeptember 8-án jelentette be, hogy Franciaország háborús gazdaságra áll át, hogy az orosz–ukrán háborúból tanulva, felkészüljön egy nagy intenzitású katonai konfliktusra.

A döntésnek megfelelően a fegyveres erők minisztériuma máris rekordméretű növekedésre számíthat a tárca költségvetésében: a 2023-as évben a honvédelmi büdzsé már eléri a 43,9 milliárd eurót. A továbbiakban a keretösszeg évente hárommilliárd euróval nő majd, és 2025-re már az 50 milliárd eurót is eléri – írta meg a Magyar Nemzet.

A 2023-as évet a példa nélküli új fegyverrendelések, valamint az előző években megrendelt és már elkészült fegyverek leszállítása fémjelzi majd. A legnagyobb tételre a francia légierőnek lesz szüksége, nekik 42 Rafale típusú szuperszonikus vadászbombázó repülőgépet adnak át, amelyből 2030-ig a minimálisan szükséges mennyiséget, 185-öt kap majd a francia légvédelem.

A haditengerészetnek többek között Exocet típusú, hajók ellen küldhető rakétákat, Aster 30 nagy hatótávolságú légvédelmi rakétákat és drónellenes eszközöket szerez be a francia vezetés. A szárazföldi erőknek 420 Serval páncélozott járművet, 22 helikoptert, nyolcezer darab HK416-os gépkarabélyt és közepes hatótávolságú rakétákat rendelnek meg 2023-ban.

Franciaország a lőszerkészleteit is alaposan feltölti, a részleteket a minisztérium azonban nem hozta nyilvánosságra. Az új beszerzésekkel a francia honvédelmi tárca nagyszabású toborzásba is kezd: 29 ezer fővel bővítik az állományt, amelyből 24 ezer fő katona lesz.

A tartalékosok számát megduplázzák, hogy az elérje a nyolcvanezer főt. Az állománybővítés már 2023-ban megkezdődik, és a 2024/2030-as honvédelmi keretprogramban folytatódik.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább