Az EU-n belül – különösen Putyinhoz való közelsége miatt – elszigetelt magyar miniszterelnök elítéli Brüsszel „magyarfóbiáját” – írta a Le Monde.
A lap szerint Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin mintájára évente egyszer sajtótájékoztatót szervez, erre idén december 21-én került sor.
„A rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve” – idéz a lap a miniszterelnök sajtótájékoztatójából.
Azt írják: a negatívumokért Brüsszelt, az Oroszország elleniszankciókat vagy a magyar jegybankot hibáztatta. Utóbbinak rekordszintre, 13 százalékra kellett emelnie az alapkamatot, hogy megállítsa a forint esését.
Orbán elmondta, hogy ha nem lennének energetikai szankciók, a magyar infláció felére csökkenhetne.
A cikk szerint a propagandamédia olyan hatékonyan kalapálja a hatalom üzenetét, hogy a Political Capital Institute november közepén közzétett közvélemény-kutatása szerint a magyarok 36 százaléka gondolja úgy, hogy kormányuk nem szavazott meg Oroszország elleni szankciókat.
A Le Monde szerint a sajtószabadság továbbra is a vakfoltja maradt a Magyarországgal szembeni európai eljárásnak, amely az igazságszolgáltatás függetlenségére és a korrupció elleni küzdelemre helyezte a hangsúlyt. A sajtótájékoztatón a hatalomhoz közeli újságírók az EP korrupciós ügyeiről kérdezték, amivel kapcsolatban elmondta, hogy le kell csapolni a brüsszeli mocsarat”, a kifejezést Donald Trumptól kölcsönözve.
Budapest egyre fokozódó diplomáciai elszigeteltségével szembesülve – a cikk szerint – Orbán a tagadás mellett döntött: „Magyarország számos kérdésben nem ért egyet az EU országaival, ez azonban nem jelent elszigeteltséget” – hangoztatta a miniszterelnök.