Külföld

Francia EP-képviselő botrányosnak nevezte, hogy hazánk nem kapja meg az uniós forrásokat

Jean-Paul Garraud aláhúzta, az EP Identitás és Demokrácia (ID) nevű frakciója a leghatározottabban elítéli a LIBE-szakbizottság jelentéstervezetében foglaltakat, azokkal ugyanis azt akarják elérni, hogy az Európai Unió Tanácsa újabb kényszerítő intézkedéseket hozzon Magyarországgal szemben.

Közölte, az Európai Parlament jövő heti, Strasbourgban tervezett plenáris ülésén az ID frakció egy Magyarország mellett kiálló, alternatív javaslatot terjeszt elő. A frakció állásfoglalási indítványában szembe száll azzal az ideológiával, mely – mint mondta – ürügyet keres annak a hamis állításnak az igazolására, hogy az európai értékek rendszerszintű veszélyben vannak Magyarországon. Az ID-frakció indítványa alternatívát vázol fel a jogállamiság ideológiai alapon, saját elképzelések szerint meghatározott definíciójával szemben – mondta.

A francia EP-képviselő közölte, az alternatív jelentés elítél minden olyan eszközt, amit az uniós intézmények a tagállamok megbüntetése céljából vezettek be, köztük az EU érdekeit állítólagosan védelmező jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletet. Az ilyen intézkedések elfogadása egy tudatosan megrendezett folyamat részét képezik, amelyek célja egyebek mellett a Magyarországnak járó uniós források visszatartása – mondta.

„Botrány, hogy Magyarország nem kapja meg neki járó uniós pénzeket. Botrány, ugyanis Magyarország nem sérti meg a jogállamiság elveit” – fogalmazott.

Le kell szögezni: minden egyes uniós tagország önálló, az Európai Uniónak pedig nem szabad aggodalmaskodnia a tagállami hatásköret illetően – húzta alá.

„Határozottan elutasítjuk a tagállamok hatásköreinek csorbítását, valamint az imperialista ideológia érvényesülését célzó törekvéseket” – fogalmazott az EP-képviselő, majd hozzátette: az Európai Uniónak vissza kell térnie az alapítók által megálmodott állapotához.

Jean-Paul Garraud hangsúlyozta, küzdeni kell a Magyarország ellen ideológiai alapon indított hadjárattal szemben, az országot ugyanis igazságtalanul, és minden alapot nélkülözően vádolják.

A kiállás Magyarország mellett azért is fontos, mert minden tagország így járhat, ha nem kívánja elfogadni a hatalmi fölényből táplálkozó látásmódot – tette hozzá.

Az Európai Parlament LIBE-bizottsága július közepén fogadta el a jelentéstervezetet, amely szerint fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket. A Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő által jegyzett dokumentumról az Európai Parlament képviselői a jövő heti plenáris ülésükön vitáznak és szavaznak.

(MTI)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább