Belföld

Főpolgármesteri teljesítménye miatt bukhatott meg Karácsony kampánya

Saját szövetségesei is többször kritizálták a budapesti káoszt, ami Karácsony Gergely megválasztása óta eluralkodott a fővárosban. Korábban a zuglói polgármesteri széket is ugródeszkaként felhasználó mostani főpolgármester miniszterelnöki kampánya az előválasztás alatt teljesen kifulladt.

Tegnap délután több baloldali médiumnak is kiszivárogtatták az információt, mely szerint Karácsony Gergely ma bejelenti lemondását.

A főpolgármester körül azért fogyhatott el a levegő, mert Budapesten bebizonyosodott, hogy csapnivaló vezető.

Az egy időben elindított felújítások ugyanis még mindig akadályozzák a közlekedést a fővárosban, hasonlóan a forgalmas csomópontokon létesített biciklisávokhoz. Utóbbiak mellett Karácsony Gergely korábban határozottan kiállt.

Nem lehet elmenni a romló közbiztonság és szeméthelyzet mellett sem. Ismert, Karácsonyék pénzhiányra hivatkozva döntöttek arról, hogy a fővárosban a zöld köztéri kukák egyharmadát leszerelik. Emellett 2019 óta érdemben romlott a hajléktalanhelyzet is az aluljárókban. A DK propagandakiadványaként funkcionáló Nyugati fény nevű oldalon például ezt írták Karácsonyról:

„Biztosan őt is zavarja a szartenger, amikor elteker mellette a Városházára tartva.”

A cikkben egyértelműen felelőssé teszik a főpolgármestert a kialakult helyzetért, majd később a Gyurcsány-párt politikus-jelöltjei is kampányolni kezdtek azzal, hogy javítani fogják a fővárosi közállapotokat, ha ők nyernek.

A Karácsony Gergely mellett aktívan kampányoló Telex.hu is közölt arról írást, hogy vajon mérhető-e, hogy mennyire romlottak a közállapotok, és hogy ezért felelős-e a város vezetése. A Tarlós-éra kilenc évéhez képest azonban bárki számára érzékelhető a negatív irányú elmozdulás. Ellenlábasai egyébként korábban azt állították Karácsony Gergellyel kapcsolatban, hogy zuglói polgármesterként is megbukott, az akkor még kerületvezető politikus pedig arról beszélt, hogy nem mehet vissza a XIV. kerületbe, mert elássák.

Úgy tűnik azonban, hogy a főpolgármesteri tevékenységének eredményei már túl sok ember életére vannak negatív hatással, ami a kezdeti népszerűségét is megtörte.

Az előválasztásnak nevezett baloldali háziverseny két fordulója között saját korábbi munkahelye, a Medián is odaszúrt Karácsonynak, a napokban olyan kutatási eredményeket közöltek, melyek szerint a főpolgármester nagyon lemaradt két vetélytársa mögött a népszerűségi versenyben.

Ugyan a politikus akkor még kiállt a közvélemény elé, és párttársai, valamint szövetségesei is látványosan kiálltak mellette, azonban az utóbbi napokban a baloldali közvélemény is teljesen átfordult. Úgy tűnik Márki-Zay Péter könnyebben el tudja adni az „eredményeit”, amiket Hódmezővásárhely polgármestereként elért. Az ország fővárosát irányító Karácsony Gergelyről viszont már mindenki tudja, hogy Budapest – hasonlóan a XIV. kerülethez – csak ugródeszka volt neki, az esetleges miniszterelnöki szék pedig egy újabb felfelé bukás lenne csak számára, amivel senki nem járna jól.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább