A Fidelitas felszólította a momentumos Hajnal Miklóst, hogy ne induljon a választáson, mert hazudott a végzettségéről – számolt be az M1 Híradója.
Hajnal Miklós „kamu” közgazdász diplomájából már a nyáron botrány kerekedett, amely most az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó hasonló ügye miatt került újra elő.
A Momentum vezetése azonban nem lépteti vissza Hajnal Miklóst a képviselőjelöltségtől, vagy legalábbis egyelőre ez nem történt meg.
„Nyilván én magam is közgazdász vagyok, szóval tudnék itt a számokkal bűvészkedni” – a NOlimpia-kampányban aktívan szerepet vállaló Hajnal Miklós 2017 januárjában, a Hír tv egyik műsorában tette ezt a kijelentést, a háromszoros olimpiai bajnok edzővel, Kemény Dénessel folytatott tévévitájában.
De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor úgy tűnt, a momentumos politikus rendelkezik közgazdász végzettséggel.
A Fidelitas tavaly ősszel ajándékozta meg egy áldiplomával Hajnal Miklóst azzal a célzattal, hogy szokjon le – ahogy fogalmaztak – a füllentésről. Hajnal akkor meg sem próbált védekezni az akcióval szemben. 2021 februárjában, az ATV egyik műsorában ugyancsak gazdasági szakemberként mutatták be a balliberális párt elnökségi tagját. Hajnal Miklós akkor sem helyesbített.
Hajnal Miklós botránya miatt nem dobott hátast a baloldali előválasztásokon elbukó volt Momentum-elnök.
Fekete-Győr András szerint ugyanis a jó munkához szaktudás kell. „Ő nem azt mondta, hogy diplomás, ő azt mondta, hogy közgazdász, hát engem nem feltétlenül egy diploma tesz akár jogásszá vagy akár villamosmérnökké, hanem a szaktudásom” – fogalmazott Fekete-Győr András.
A baloldali előválasztásig nem volt kétség afelől, hogy a momentumos politikus közgazdászként száll ringbe a budapesti 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületben. Azonban a hivatalos weboldalára feltöltött dokumentum nagy port kavart, a Mandiner írása miatt. A lap kiderítette:
Hajnal Miklós önéletrajza szerint nincs semmilyen felsőfokú végzettsége, így közgazdásznak sem nevezhetné magát. Hajnal Miklós jelenleg egy nemzetközi érettségivel tölti be egy fővárosi cég, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió forintért, bár egyedül róla nincs fotó a weboldalon.
„Dühös vagyok, mert méltatlan újra meg újra egy rágalommal foglalkozni” – reagált a történtekre Hajnal Miklós. A Momentum politikusa bár korábban egyszer már sajnálkozott az Indexnek, amiért megtévesztette végzettségével a közvéleményt, kedden mégis a Fideszt vádolta gyerekes lejáratással.
Igaz, egy korábbi mondatában maga ismerte be, nincs diplomája.
„Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek? Maradhat-e képviselőjelölt Hajnal Miklós?” – tette fel a kérdést Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter közösségi oldalán azok után, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó önéletrajzaiban ugyancsak közgazdásznak adta ki magát, de kiderült, nincs is diplomája. Ezért kitették a pártból.
A Fidelitas ezúttal „Kamudiplomások a baloldalon” címmel reagált közösségi oldalán a Hajnal-féle ügyre. Budapesti sajtótájékoztatóján pedig az ifjúsági szervezet felszólította a Momentumot, hogy zárja ki Hajnal Miklóst, amiért az hazudott a végzettségéről. Illés Boglárka azt mondta: nem érdemli meg a választók bizalmát az, aki ilyen módon már becsapta az embereket.
„Ha a Momentum, aki saját magát tisztességesnek és saját magát az új politikai generációnak hirdeti, ezt követően nem lépteti vissza és nem zárja ki Hajnal Miklóst a soraiból, akkor ez újabb bizonyíték arra, hogy a baloldal nemhogy nem újult meg, hanem ugyanazt követi a Momentum is mint a baloldali társai” – szögezte le Illés Boglárka a Fidelitas elnöke és országos választmányának vezetője.