Belföld

Fidelitas: A baloldal ismét bevezetné a vizitdíjat

Újra bevezetnék a vizitdíjat, ha a Gyurcsány vezette baloldal kerülne hatalomra – jelentette ki a Fidelitas elnöke a szervezet Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Illés Boglárka kijelentette: Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje amerikai mintára a betegekkel közvetlenül fizettetné meg az egészségügyi ellátás díját, ahogy annak idején a főnöke, Gyurcsány Ferenc is tette.

A Fidelitas elnöke úgy fogalmazott, hogy 2007-ben a Gyurcsány-kormány napidíjjal és vizitdíjjal keserítette meg az emberek életét.

Kórházakat zártak be, megszüntettek kilencezerezer ágyat, privatizálták a laborokat, a betegszállítást, az étkeztetést, haverok kezére játszották ki a szolgáltatásokat, hatszáz milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

„Ezzel szemben az Orbán-kormány ötszáz milliárd forintot fordított a vidéki ellátórendszer reformjára, jelenleg pedig 750 milliárd forintból a központi régió fejlesztése zajlik. A tönkretett egészségügy romjaiból mára stabilan működő, egy világjárványban is helytálló rendszert épített” – hangoztatta a Fidelitas elnöke.

Közölte: 2018 óta 72 százalékkal nőtt az egészségügyi szakdolgozók alapbére, és 3 ezerrel több orvos dolgozik az ágazatban, mint 2010 előtt. A magyarok több mint nyolcvan százaléka egyszer már elutasította a vizitdíjat – emelte ki Illés Boglárka.

„Tavasszal pedig arról is döntünk, hogy visszatérjen-e a megszorítások korszaka vagy Magyarország a fejlődés útján, továbbra is előre menjen, nem pedig hátra. Van mit megvédenünk, van miért kiállnunk!” – jelentette ki a Fidelitas elnöke.

Forrás: Pesti Srácok

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább