Friedrich Merz kereszténydemokrata német kancellár és a szociáldemokraták (SPD) kormánykoalíciója hamarosan egy olyan egzisztenciális válsággal szembesül, amely a kormány bukását eredményezheti – írta a Bloomberg, amely szerint a szóban forgó válságot saját maguknak (is) köszönhetik a kormány tagjai.
Mint a cikkben felidézték, Friedrich Merz tekintélyét legutóbb a saját pártján, a Kereszténydemokrata Unión (CDU) belül kérdőjelezték meg,
miután körülbelül 18 fiatalabb CDU-s képviselő lázadt fel egy nyugdíjtörvény ellen, amelyről pénteken lesz a végső szavazás a Bundestagban.
Merz CDU/CSU pártszövetsége és az SPD a 630 fős alsóházban 328 mandátummal rendelkezik, ami mindössze 12 fős többséget jelent – vagyis a 18 képviselő megakadályozhatja a törvény elfogadását. Ha a koalíció elbukik az ügyben, akkor az egy újabb kínos kudarcot jelentene Merz számára azután, hogy májusban először elbukta a kinevezését (és csak másodjára sikerült elfogadtatni az új német kormányt), júliusban pedig kudarcot vallott az alkotmánybíróság új bírójának kinevezésével – írta a Bloomberg.
Ha a pénteki szavazáson is elbukna a kormányoldal, akkor az rávilágítana arra, hogy a kancellárnak a saját frakciójában sincs meg a kellő tekintélye, és visszafordíthatatlan kárt okozhatna a kormány törvényhozási képességében. Ezt pedig a kormány oldalán is érzik:
Az SPD társelnöke, Baerbel Bas a héten utalt arra, hogy ha a nyugdíjtörvényt nem sikerül elfogadni, akkor az a kormánykoalíció végét jelentheti.
Ez végső soron új országos választásokhoz vezethetne, egy olyan időszakban, amikor az Alternatíva Németországért párt néhány közvélemény-kutatás szerint már az első helyen áll, nem utolsósorban a stagnáló német gazdaság miatti aggodalmak következtében (volt olyan közvélemény-kutatás is, amely 27 százalékos támogatottságot mért az AfD-nek: az ő felmérésük szerint 2,5 százalékos előnyük van a CDU/CSU-val, vagyis a kormánykoalíció nagyobbik pártszövetségével szemben).
