Belföld

Fékezett habzással indulhat az MSZP-s Tüttő Kata EP-kampánya

Kissé kuszának tűnik az MSZP felkészülése az európai parlamenti (EP-) választásokra. Várhatóan ugyanis Tüttő Kata vezeti majd a párt EP-listáját, akinek kampánya, ha nem is teljes erőbedobással, de most május 1-jén megkezdődik, a listavezetőségéről szóló hivatalos döntés azonban csak ősszel születhet meg – értesült a Magyar Nemzet szocialista forrásokból. Szavaikból kiderült az is, hogy az MSZP más baloldali pártokkal nem, de civil szervezetekkel együttműködhet az EP-kampány során. – Írja a Magyar Nemzet

Mint az a bejelentések alapján már tudható, hogy a Momentum EP-listavezetője Donáth Anna, a Párbeszédé Jávor Benedek, a DK-é pedig Dobrev Klára lesz, a mára csupán egyszázalékos támogatottsággal bíró MSZP a mai napig nem nevezte meg hivatalosan a sajátját.

Hacsak nem történik valami extrém esemény, előre nem látható szörnyűség, Tüttő Kata vezeti majd az MSZP EP-listáját

– fogalmaztak a Magyar Nemzet kérdésére szocialista forrásaink, ezzel megerősítve a februárban felröppent híreket. Szavaikból ugyanakkor kiderült az is, hogy az MSZP alapszabálya szerinti procedúrák miatt legkorábban csak ősszel, de lehet, hogy csak télen születhet hivatalos döntés Tüttő listavezetőségéről, aki nem mellesleg 2019-ben lett a Karácsony Gergely városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, de előtte is dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, 2002 és 2014 között.

Ez azért fontos, mert a két poszt összeférhetetlen, az EP- és az önkormányzati választásokat viszont egy napon tartják jövőre.

Forrásaink elmondása szerint azonban Tüttő Kata listavezetői bemutatása, tulajdonképpen kampánya már most május 1-jén elkezdődik, igaz, nem teljes erőbedobással.

A pártban ezt azzal magyarázták, hogy Dobrev Klára és Donáth Anna már most is olyan erős kampányt folytat – ráadásul Gyurcsány Ferenc felesége vállaltan miniszterelnök-jelöltit is –, hogy azokkal jelenleg nem érdemes felvenni a versenyt, az MSZP ezért csak a hivatalos döntés után, ősszel gyújtaná be a rakétákat a maga részéről.

Forrásaink végül megerősítették, hogy mivel az EP-választáson nem lesz teljes baloldali összefogás, így közös lista sem, az MSZP önállóan, saját arculattal és üzenetekkel vág neki a megméretésnek. Azt azonban több forrásunk is elképzelhetőnek nevezte, hogy ha más pártokkal nem is, civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködhetnek a majd a – jelen állás szerint – Tüttő Kata melletti kampányban. Arról ugyanis, hogy a párt kiket szerepeltetne még az EP-listáján egyelőre szó sincs.

A fentiek alapján nem túlzás azt mondani, hogy kissé kuszának tűnik a szocialisták felkészülése az EP-választásra, az viszont evidens kérdés, hogy Tüttő Kata vajon mennyire vonzó a választók számára.

Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy a főpolgármester-helyettes 2021-ben a milliomosok kedvenc, méregdrága hobbiját, az úgynevezett tengervízi lovaglást választotta nyaraláskor, amivel a válság kellős közepén el is dicsekedett saját közösségi oldalán. Tüttő egyébként akkor is nagy közfelháborodást keltett, amikor spórolásra, egészen pontosan kevesebb autózásra kérte a budapestieket, miközben ő maga is így közlekedik.

Végül, de nem utolsósorban érdemes felidézni, hogy Tüttő korábban meglehetősen furcsán, különösebb ambíciók nélkül nyilatkozott arról, hogy ő vezethetné az MSZP EP-listáját. Mint a főpolgármester-helyettes a Spirit FM-ben februárban fogalmazott: a városoknak kell egy szövetséges az Európai Parlamentben is, és mivel az Orbán-kormány gyakorlatilag minden önkormányzati forrást központosított, beleértve az uniós forrásokról szóló döntéseket is,

jelölése az EP-listavezetői posztra „lehet, hogy nem olyan rossz ötlet”.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább