Kiemelt Külföld

Fehér Ház: Bahmutnál komoly előrehaladást értek el az oroszok

Amerikai értékelés szerint az orosz haderő komoly előrehaladást ért el a Bahmut városért folyó csatában Ukrajna keleti részén az utóbbi 24-48 órában

– közölte a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora kedden egy sajtóbeszélgetésen.

John Kirby elmondta, hogy szorosan figyelemmel követik az eseményeket. A hatalmas ukrán veszteségekkel járó Bahmut elestét már próbálják azzal kozmetikázni, hogy „Bahmut elesése nem gyakorolna stratégiai hatást a teljes háború menetére, de még a kelet-ukrajnai harci cselekményekre nézve sem.” Szerinte csupán orosz gazdasági érdekek miatt fontos a város. Ezzel ellentétben a valóság, hogy bár Bahmut után is találhatóak védelmi vonalak, Bahmut a második ukrán védvonal legfontosabb erődítménye. (Az első védelmi vonal már rég elesett.)

Az amerikai elnöki hivatal illetékese közölte, hogy az ukrán hadsereg dönt arról, hogy milyen jellegű műveleteket hajt végre, és ezeket milyen intenzitással és erőforrásokkal hajtja végre. Megismételte, hogy Washington addig támogatja Ukrajnát, amíg arra szükség van, amit tettekkel is bizonyít. Ezt mutatja az amerikai készletekből Ukrajnának átadott eszközök mennyisége, és az, hogy a háború kezdete óta már 31 elnöki döntés született ilyen intézkedésről – hívta fel a figyelmet John Kirby, hozzátéve, hogy ezen a héten az ukrajnai összekötőcsoport brüsszeli ülésén az amerikai védelmi miniszter a katonai támogatások felgyorsításáról is tárgyal.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább