Belföld Külföld

FeGyőr szerint Merkel kezelte jól a migrációt, amit az oroszok okoztak

Fekete-Győr András a leköszönő Angela Merkel kancellár kormányzásáról elmélkedett közösségi oldalán. A felvezetésben Merkelt bírálja, amiért nem vállalt konfliktust Orbán Viktorral. Mondjuk tegnapi bejegyzése után ez nem túl meglepő, hiszen mint kiderült, az új német kormánytól vár segítséget a magyar kormány ellen.

FeGyőr szerint a migráció megindulását Oroszország okozta, „lakóhelyükről jelentős részben orosz harci gépek által kibombázott szíriaiak, a Dél-Afganisztánból a tálibok által elűzött tömegek, és a más országokból hozzájuk csapódott szerencsétlen sorsú emberek”.

A kormány által megállított illegális bevándorlást csak propagandának nevezi, szerinte „Németország hathatós közvetítésével Törökországgal létrejött európai megállapodás, valamint az akkori – ma már deklaráltan nem megismételhető – nagyvonalú német befogadás-politika csillapította le.” Arról már sajnos nem írt, hogyha megoldódott a probléma, akkor miért próbáltak csak idén több mint százezren átjutni a magyar határkerítésen, amelyet havonta 180-200 alkalommal kell javítani az illegális bevándorlók miatt, amellyel tízmilliós károkat okoznak. Ezek szerint FeGyőr számára elfogadható, hogy a lengyel határon már-már hadi állapotok uralkodnak.

A bejegyzés végé pedig tökéletesen példázza Fekete-Győr idegenlelkűségét:

„Pártpolitikától függetlenül magyar nemzeti érdek, hogy a mindenkori német kormánnyal jóban kell lennünk.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább