Sport

Fabián Bettina után Betlehem Dávidot is kórházba juttata a szennyezett Szajna

Sajnos az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid sem úszta meg kórházi kezelés nélkül, hogy 10 kilométert úsznia kellett a szennyezett Szajnában. Annyira rosszul lett a Zalaegerszegre autózó nyílt vízi úszó, hogy kihívta a mentőket. Így párja, az olimpiai ötödik Fábián Bettina után ő is csak az orvosok segítségével épült fel a fertőzéséből.

Előbb péntekről szombatra virradó éjszaka Bettina került kórházba, miután előbb rosszul érezte magát, majd jött a hányás – még a gyógyszer sem maradt meg az olimpiai 5. sportolóban –, majd belázasodott. A kórházban infúzióra kötötték, és ennek hála, legalább hétfőn haza tudott utazni. Azonban megint rosszul lett a repülőn, emiatt tolókocsin hagyta el a Liszt Ferenc repülőteret.

Bettina azóta már meggyógyult, ám rögtön utána már nem magáért, hanem szerelméért kellett aggódnia. Betlehem Dávid ugyanis éppen lement autóval lakóhelyére, Zalaegerszegre, amikor egyszer csak félreállt, mert úgy érezte, jobb, ha mentőt hív. Azonnal kórházba vitték az olimpiai bronzérmes úszót, aki csak akkor mert üzenni barátnőjének, amikor már neki is bekötötték az infúziót.

– Benne volt a pakliban, hogy velem is ugyanaz történik, mint Bettivel. Ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik, hogy én az olimpia előtt elkaptam egy vírust, le volt gyengülve a szervezetem, és mielőtt kiutaztam Párizsba, a hasi ultrahang is azt mutatta, hogy a beleim még gyulladtak némiképp. Aztán hazajöttünk, nálam is jött a hányás és hasmenés, de mivel jobban lettem, elindultam haza, Zalaegerszegre. Harmincöt percre lehettem az otthonomtól, amikor újra jött a szúró érzés, de akkor már a mellkasom is feszített, nehezen vettem a levegőt, vezetni sem tudtam rendesen. Mentőt hívtam, mert ezt találtam a legjobb megoldásnak. Szegény édesapámat az egyik ügyfele hívta fel, hogy látta az autómat az út szélén, s látta a mentőket is. Ők így tudták meg, hogy visznek a kórházba – elevenítette fel a nem túl kellemes emlékeket Betlehem Dávid.

Szerencsére már mindkét úszó rendben van, gyógyultnak érzik magukat, így pár napra elutaznak nyaralni, majd a hazajövetelük után nem sokkal Amerikába repülnek, ahol mindketten üzleti szakon kezdik meg tanulmányaikat az Észak-karolinai Egyetemen.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább