Külföld

Ezért mentek el tétlenül Suhajda Szilárd mellett a megtalálói

Csütörtök este egy lefelé tartó kereskedelmi mászócsapat rátalált 8780 méteres magasságban, az úgynevezett Hillary-lépcsőnél a magyar hegymászóra, aki még életben volt. Mégis ahelyett, hogy segítettek volna neki, segítség nélkül elmentek mellette, és a táborba érve szóltak Suhajda megtalálásáról, ám ennek megvolt az oka – adta hírül az Origo.hu.

 

A hely, ahol Suhajdát megtalálták, 8780 méteres tengerszint feletti magasságban van. Abban a környezetben olyanok a körülmények, amelyeket egy átlagember elképzelni sem tud.

A hőmérséklet -30 Celsius-foknál is nagyobb – legtöbbször jeges széllel párosulva –, valamint éles sziklák és jégtömbök vannak mindenhol.

Az, hogy meglátták Suhajdát, nem jelenti azt, hogy közvetlenül mellette mentek el, márpedig azon a terepen 2-3 méter is hatalmas távolságnak számít. Ha megpróbáltak volna segíteni neki felkészületlenűl, minden bizonnyal maguk sem jutnak le épségben a hegyről a táborig.

Ebben az esetben az volt a legjobb és egyben az egyetlen logikus lépés, hogy mihamarabb lejutnak a táborba, ahol azonnal szólnak Suhajda pozíciójáról a háttércsapatnak. Nem önzőségből, hanem azért, hogy ne kelljen egynél több emberéletet is megpróbálni megmenteni.

Ők pedig ezt is tették, így meghagyták az esélyt arra, hogy egy felkészült serpacsapat felkutassa és megpróbálja megmenteni a magyar hegymászót.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább