Nagy erőkkel vonult ki a lengyel rendőrség az ország keleti határánál fekvő Dorohusk településre hétfőn egy gazdatüntetés miatt. A tiltakozók ugyanis három ukrán kamiont feltartóztattak és a raktérben lévő gabona egy részét az aszfaltra öntötték.
A lengyel gazdák elsősorban azt nehezményezik, hogy a keletről jövő mezőgazdasági termékek kiszorítják őket a piacról.
A varsói ukrán nagykövet szerint a feltartóztatott szállítmányok Litvániába tartottak, a gazdák szerint azonban onnan is visszakerül a gabona Lengyelországba.
„Természetesen Ukrajnának el kell adnia a terményeit, de miért hazudják nekünk, gazdáknak, hogy a gabona csak áthalad Lengyelországon, amikor itt marad. Szállítással is foglalkozunk, és a sofőrjeink szerint az ukrán teherautósoknak két fuvarlevele van. A gabona a menetlevél szerint Litvániába megy, viszont onnan visszatér, de már nem ukrán, hanem litván gabonaként” – magyarázta egy gazda.
A tiltakozók szerint a termékek ára két éve nem emelkedett, viszont az előállítási költségeik jelentősen nőttek. Bár nem tudnak árat emelni, búzájuk így is kétszer annyiba kerül, mint az ukrán gabona, amelyre viszont nem vonatkoznak az uniós szabályozások.
„Más ügyekben támogatjuk Ukrajnát, például adományozással vagy menekültek befogadásával. Ez a probléma viszont alapvetően Brüsszelben alakult ki. Az ukrán termékek ugyanis nem felelnek meg a mi piacunk élelmiszer-szabályainak, amiket nekünk viszont be kell tartanunk”– mondta egy tüntető.