Külföld

Észak-Korea fél óra alatt csapást tudna mérni az Egyesült Államokra

Harminchárom perc – mindössze ennyi időbe telne, hogy egy Észak-Koreából indított interkontinentális rakéta becsapódjon az Egyesült Államok területén, legalábbis ezt állítja egy pekingi tanulmány. A kutatók szerint ha az amerikaiak nukleáris védelme nem tudná elfogni a rakétát, akkor Phenjan képes lenne megsemmisítő csapást mérni az országra – írta meg az Index.

 

Kínai tudósok készítettek egy tanulmányt, amelyben az interkontinentális ballisztikus rakéta kilövését szimulálták. E szerint Észak-Korea képes lenne megsemmisítő csapást mérni az Egyesült Államokra, feltéve ha az ország nukleáris védelme valamiért nem tudná elfogni a rakétát – számolt be a Business Insider alapján az Index.

 

A pekingi Elektronikus Rendszertechnikai Intézet kutatói a szimulációt egy Hwasong–15 nukleáris rakétával végezték, amelynek hatótávolsága mintegy 13 ezer kilométer, mivel szerintük ez a rakéta hatásos lenne egy, az egész Egyesült Államok területe elleni csapás végrehajtásához.

 

A szimulációban egy, a fővárostól délre fekvő városból indítottak el a rakétát, amelynek célpontja az Egyesült Államok közepén lévő Missouri állambeli Columbia volt.

 

A tudósok szerint a rakéta kilövését követően az amerikai védelmi rendszer húsz másodperc múlva riasztana és tizenegy percen belül működésbe lépne a nukleáris védelem, amely elfogó rakétákat indítana a támadás elhárítása érdekében.

 

A tanulmány célja az volt, hogy felmérjék az Egyesült Államok nukleáris védelmi képességének hatékonyságát. A lefuttatott vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy az amerikai nukleáris védelmi fegyverzetben hiányosságok vannak, és viszonylag nehezen tudná azonosítani és kivédeni az Észak-Koreából érkező támadást.

 

A tudósok úgy vélik, hogy a támadás első hulláma az Egyesült Államok legnagyobb földi radarjait célozná meg, mint például a kaliforniai Yuba megyében található Beale légi bázist és a Cape Cod-félszigetet. Ezeket a bázisokat azért választották a szimuláció lefuttatásához, mert a hangsebesség ötszörösével becsapódó hiperszonikus fegyverekkel szemben ezek a legsebezhetőbbek.

 

Phenjan az elmúlt hónapokban egyre több fegyvertesztet hajtott végre. Néhány nappal ezelőtt két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt, pár nappal később pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról, órákkal az amerikai–dél-koreai hadgyakorlat kezdete előtt. Majd a dél-koreai elnök tokiói találkozóját megelőző órákban egy interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátottak fel, amely Tokió szerint több mint hatezer kilométeres maximális magasságot ért el – olvasható a portálon.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább