Külföld

Erőszakkal se tudják megfélemlíteni a tüntető gazdákat, kitartanak

Hétvégén is folytatódtak a gazdatüntetések Európa-szerte, Olaszország, Lengyelország, Bulgária és Görögország mellett Spanyolországban is ellepték az utakat traktoraikkal a mezőgazdaságban dolgozók. Madridban botokkal oszlatta fel a rendőrség a tüntetést, ami nem rémítette meg a gazdákat, ellenkezőleg: február 21-ére hatalmas megmozdulást szerveznek a spanyol fővárosban.

Barcelonától Pamplonán át Madridig mindenütt tiltakoznak a spanyol gazdák az uniós környezetvédelmi szabályok, adók és bürokrácia miatt, illetve kifogásolják, hogy az EU-n kívülről – például Marokkóból vagy Ukrajnából – behozott agrártermékekre nem vonatkoznak a szigorú előírások.

Madridban botokkal és könnygázzal oszlatta fel a rendőrség az egyik tüntetést. A mezőgazdasági dolgozók és teherszállítók egy csoportja az Atlético Madrid stadionja mellett gyűltek össze azzal a szándékkal, hogy az M-40 es autópályára vonuljanak, és elzárják a forgalom elől.

Miután néhányan megpróbálták átugrani az út és a stadion között húzódó kerítést, a rendőrség erőszakkal szorította vissza az egyre dühösebb tüntetőket. A helyszínen készült felvételeken hallani lehet, hogy a megmozdulás résztvevői a szocialista kormányt szidják. Egyikük a magasba emeli darabokra tört megafonját : Ez a spanyol demokrácia – mondja.

A tiltakozók úgy vélik, hogy a rendőri fellépés túlságosan agresszív volt velük szemben. Az EFE hírügynökség információi szerint többen is megsérültek.

A hatodik napja tartó demonstrációkon amellett, hogy követelik az uniós agrárpolitika egyszerűsítését és észszerűsítését, a spanyol kormány ellen is mozgósításokat szerveznek. Egyebek mellett méltányos árakat, kevesebb bürokráciát, a történelmi aszály okozta károk elhárítását követelik Pedro Sánchez miniszterelnöktől is.

Az elmúlt napokban az ország minden pontján autópályákat, autóutakat és kikötőket torlaszoltak el traktorok és élőlánc segítségével, de több ezer munkagéppel vonultak be Barcelona belvárosába is.

Ciudad Realban szintén összetűzés alakult ki a gazdák és a rendőrök között, miután megpróbálták traktorokkal blokkolni a belváros forgalmát. Az itt tüntetők egyik csoportja 25 ezer liter francia bort eresztett ki egy kamionból az illetékes hatóság épülete elé, hogy így tiltakozzon a spanyol kormány vízügyi politikája ellen. A gazdálkodók szerint a vízforrások nem kielégítő védelme, kezelése és elosztása, valamint a megfelelő öntözőrendszerek hiánya ugyanis jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az országot második éve sújtó aszály miatt az átlagosnál is súlyosabb károkat kell elszenvedniük.

A tüntetések kezdete óta már 31 embert vettek őrizetbe Spanyolországban és több mint 8400 főt büntettek meg. A mezőgazdasági dolgozók azonban nem hátrálnak meg. Sőt. A szombati madridi összecsapás után abban állapodtak meg a teherszállítókkal, hogy jövő héttől országos szintű, határozatlan idejű sztrájkba kezdenek.

Az olasz gazdák napok óta tüntetnek Rómán kívül és országszerte, hogy kifejezzék elégedetlenségüket.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök többször is elmondta, hogy jobboldali kormánya már eleget tett a gazdálkodók néhány fontos kérésének, de sokan úgy érzik, elhanyagolják őket.

Meloni hangsúlyozta, hogy kormánya már külön 3 milliárd eurót különített el az EU pandémia utáni helyreállítási forrásainak olasz részéből, ezzel 8 milliárd euróra emelve a mezőgazdasági szektorra szánt forrásokat.

Péntek délután egy kerekasztal-beszélgetésen minisztereivel és a főbb mezőgazdasági szövetségek néhány küldöttével az olasz miniszterelnök abba is beleegyezett, hogy a gazdálkodók 2017 óta hatályos jövedelemadó-mentességét meghosszabbítsák, de ez csak az alacsony jövedelműekre vonatkozik.

Sok olasz gazdálkodó azonban arra panaszkodik, hogy a nagy agrárképviseletek nem törődnek a kevesebb földön termelőkkel.

Később néhány tiltakozó képviselő külön találkozott Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszterrel, de ez nem akadályozta meg, hogy a több száz traktorból álló új konvoj felvonuljon a Rómába vezető utakon.

Lengyelországban, ahol az Ukrajnából származó olcsó gabona, tej és egyéb termékek behozatala különösen haragot váltott ki, a gazdálkodók traktorokkal hajtották az országot, hogy lelassítsák a forgalmat és elzárják a főbb utakat, és némelyiken „Az EU politikája tönkreteszi a lengyel gazdákat” feliratú táblák voltak.

A szervező, az Egyéni Gazdák Szolidaritási Szakszervezete szerint az uniós politika váltotta ki a tiltakozást.
Csökkent a lengyel cukor, tej és hús iránti kereslet: ennek következtében a gazdálkodók visszafogják a beruházásokat.
A gazdálkodókat az is aggasztja, hogy az EU zöld megállapodása, amely a vegyszerek használatának és az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozását írja elő, a termelés és a bevétel csökkenését fogja eredményezni.

Források: apnews.com, El Pais, La Stampa, Magyar Fórum,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább