Felszólították az uniós országokat, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a védelmi ipari vállalatokkal, hogy biztosítsák a lőszerek és rakéták gyártását és szállítását Ukrajnának.
Véleményük szerint továbbá minden EU-tagországnak és NATO-szövetségesnek évente legalább a GDP-je 0,25 százalékával kellene támogatnia Ukrajnát katonailag. Az EP-képviselők felszólították az amerikai képviselőházat is, hogy további késedelem nélkül fogadja el az Ukrajnának szánt, régóta elakadt katonai segélycsomagot.
„Fő cél az, hogy Ukrajna megnyerje a háborút, ugyanis más tekintélyelvű rezsimek figyelik, miként alakul a helyzet, hogy felmérjék saját mozgásterüket az agresszív külpolitika gyakorlására” – fogalmaztak.
Az elfogadott szöveg szerint sürgősen szükség van szilárd jogi rendszerre, mely lehetővé teszi az EU által befagyasztott orosz állami tulajdonú vagyon elkobzását és felhasználását Ukrajna újjáépítésére és a háború áldozatainak kártalanítására. Oroszországot továbbá kötelezni kell a rá kiszabott jóvátétel megfizetésére – írták.
Az EP-képviselők arra is felszólítják az Európai Uniót, hogy tartsa fenn és terjessze ki az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni szankciós politikáját.
Véleményük szerint az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködések megszüntetése, az orosz mezőgazdasági és halászati termékek, valamint a fosszilis tüzelőanyagok és a csővezetékeken keresztül, illetve a tengeren szállított cseppfolyósított földgáz uniós importjának teljes betiltására van szükség.
Az EP 506 igen szavazattal, 9 ellenében és 32 tartózkodással egy másik állásfoglalást is elfogadott, amely leszögezte:
„az EU-nak aktívan kell támogatnia a demokratikus ellenzéket Oroszországban.”