Külföld

ENSZ: Izraelnek meg kell szabadulnia az atomfegyvereitől

Izraelnek meg kell szabadulnia minden atomfegyverétől, és nukleáris létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete alá kell helyeznie – állapította meg az ENSZ Közgyűlés 152-5 arányban leadott első szavazással.

A pénteki, „a közel-keleti nukleáris fegyverek elterjedésének veszélyéről” szóló határozatot ellenző öt nemzet a következő volt: Kanada, Izrael, Mikronézia, Palau és az Egyesült Államok.

További 24 ország tartózkodott, köztük az Európai Unió tagállammai, beleértve Magyarországot is.

Az Egyiptom által a New York-i ENSZ-közgyűlés elé terjesztett éves határozatot a Palesztin Hatóság és 19 ország, köztük Bahrein, Jordánia, Marokkó és az Egyesült Arab Emírségek is támogatta – írta a Neokohn.

A határozat nagyrészt Izraelt vett célba, amely vélhetően egyike annak a kilenc nemzetnek, amely nukleáris fegyverrel rendelkezik. Izrael soha nem ismerte el ugyanakkor, hogy rendelkezik ilyen fegyverekkel.

Az állásfoglalás megjegyzi, hogy Izrael az egyetlen ország a Közel-Keleten, és az ENSZ 193 tagállama közül azon kevesek egyike, amely nem írta alá a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést. Irán, amely aláírta a szerződést, ugyanakkor a feltételezések szerint nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Ennek ellenére a határozat nem említi Iránt.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább