Gazdaság Kiemelt

Ennyi pénz még nem volt a gazdákra, mint most lesz

Történelmi léptékű támogatásban részesülnek a magyar gazdák – mondta Nagy István agrárminiszter, miután bemutatta a tárca és több érdekképviseleti szervezet a 2023-as agrárnaptárat.

Egyszerűsített alkalmi munkavállalási feltételek, fiatal generációk segítése vagy kedvező feltételek a családi gazdaságoknak. Ez csak néhány azok közül a támogatások közül, amelyet a kormány és az agrárium érdekképviseletei nyújtanak a magyar gazdáknak úgy, hogy a döntésekbe őket is bevonták. Az együtt gondolkodás eredményeit szemlézi havi lebontásban az a 2023-as naptár is, amelyet a szaktárca bemutatott, és amelyről a Bors számolt be.

–Magyarország képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök tavaly írta alá Jakab Istvánnal a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, Győrffy Balázzsal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével azt a megállapodást, amely a magyar gazdák védelméről és a magyar agráriumról szól.

-Ebben a stratégiai megállapodásban egyértelműen lefektette azt Magyarország kormánya, hogy amíg polgári kormány van, addig a magyar föld magyar gazdák kezében marad. Válságot kezelni és menedzselni, semmilyen körülmények között sem fog a magyar gazdák és az agrárium terhére, kárára. Végigtekintve azt, hogy milyen komoly feladatokat kellett megoldani azóta a tavalyi évben, és milyen nehézségek elé állította a természet a magyar gazdákat, azt gondolom, hogy sikerült közös eredményeket elérni, amelyeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, a MAOSZ-szal, az OMÉ-val és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, az Agrárminisztériummal együttműködésben elkészítettük ennek alapján a Megújuló Vidék- Megújuló Agrárium címet viselő naptárat a 2023-as esztendőre – nyilatkozta az eseményen Nyitrai Zsolt a miniszterelnök főtanácsadója.

Nagy István a legfontosabb feladatok egyikének az új agrártámogatási rendszer elindítását nevezte, a brüsszeli tárgyalások is meghozták a kívánt eredményt. Mindebből a gazdák profitálhatnak majd.

–Az elmúlt év novemberében az Európai Bizottság kemény tárgyalásokat követően elfogadta Magyarország közös agrárpolitikájához kapcsolódó stratégiai tervét, amely történelmi lehetőséget jelent a magyar vidék és agrárium számára. Az uniós források erre a költségvetési időszakra, a kiemelkedő arányú 80 százalékos nemzeti költségvetésű hozzájárulással együtt, minden eddiginél nagyobb hozzájárulást jelentenek a magyar gazdálkodók és élelmiszer feldolgozók számára. Az elkövetkező agrártámogatási ciklusban a felhasználható forrás 14,7 milliárd euró, ami azt is jelenti, hogy a magyar agrártámogatás a jövőben is kiszámítható lesz. Támaszt nyújt a gazdálkodóknak a nemzetgazdasági körülmények között is. – hangsúlyozta a miniszter.

A szaktárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkezdte az országjárást
Az országjárás mellett, az agrártámogatásoknak saját honlapjuk lesz, és hamarosan tájékoztató kiadványok is készülnek.

–Az információ kincs, az információ hatalom. A közös agrárpolitika az Európai Unió egyik legrégebbi politikája, amelyet hét éves ciklus jellemez. Minden ciklusban új és új szabályok, új és új lehetőségek adódnak. A stratégiai megállapodás, pontosan az segíti, hogy az információ birtokában lehessenek az érdek képviseletek és a lehető legszélesebb körben hirdetve, a magyar gazdák is. Nekünk tudnunk kell azt, melyek a gazdák kérései, lehetőségei, és ezekre próbáljunk meg adekvát kormányzati választ adni. A sikerességet az együttműködés adja és az, hogy ez a szövetség tűzben próbált, így stabil hátteret tud biztosít. Ez egy olyan szakmai erőt, amelyben azt érezheti a magyar gazda, hogy nincs magára hagyva. Tudjuk, hogy milyen gondokkal, lehetőségekkel küzd, és Európában egyedülálló módon a magyar kormány nyújt ilyen kimagasló támogatást a gazdák számára – mondta a Borsnak a tárcavezető.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább