Pócs Alfréd kezdeményező (aki egyben egri önkormányzati képviselő is) összeszedett 1370 aláírást, hogy honos népcsoporttá nyilvánítsák a szkítákat. A kérdés a parlament igazságügyi bizottsága elé került – adta hírül a 444.hu.
A Magyar Tudományos Akadémia elnökének véleménye szerint viszont:
Nem állnak fenn sem fizikai, sem pedig törvényes feltételei annak, hogy a több mint kétezer éve a történelem színpadáról eltűnt szkítákat ma is élő, saját hagyományait és nyelvét őrző nemzetiségként lehessen elismerni Magyarországon.
A hatályos magyar törvények szerint azok a népcsoportok minősülhetnek nemzetiségnek, amik legalább száz éve jelen vannak Magyarországon, saját nyelvvel, kultúrával, hagyományokkal rendelkeznek.
Pócs Alfréd a koronavírus-járvány idején felszólalt Gődény György 5G és vírustagadó megmozdulásában, és a Mi Hazánk rendezvényein , az Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott tőle, a gyöngyösi kórház pedig elbocsátotta, mert rendelési időben sem viselt maszkot.
Állítása szerint a vakcinákban pl. „nanochipek” is vannak, és ezt „politikai okokból nem vizsgálják”.
Szerintem most jött el az idő. Ez a világ olyan hazug és gonosz, hogy egy új világnak kell születnie. Hogy ez Magyarországon is meg tudjon valósulni, szkítákra van szükség. A szkíta az legyen, aki erkölcsileg tartja magát. Úgy gondolom, hogy a szkítáknak az a legfontosabb tulajdonsága az érdek nélküli szeretet. Magyaroszágon kéne ezt engedni, létrehozni egy ilyen nemzetiséget, próbálnánk utána önkormányzatokat szervezni, és megcsinálni azt, hogy változtatni a világon.
Becslése szerint Kínától Skóciáig 3-4 milliárd szkíta él. „Szükség van erre, ez a jövő, én a jövőt próbálom elindítani ezzel.” Pócs hazugságnak tartja, hogy kétezer éve ne lennének szkíták, szerinte Mátyás király is szkítának tartotta magát. A feminista szavazatok reményében bedobta azt is, hogy szkíták a nőket is becsülhettők, a nők harcosok és királyok is lehettek náluk.
Az új világ ígérete azonban nem győzte meg a bizottságot, ahol összeállt a nagykoalíció a szkíta kisebbség ellen, és mind a tizenegyen azt a határozati javaslatot támogatták, ami nem javasolja a parlamentnek, hogy honos népcsoporttá nyilvánítsa a szkítákat.