Wintermantel Zsolt emlékeztetett: képeket retusálának a sztálini kommunizmusban volt nagy hagyománya.
Két nap sem kellet, és megváltoztatta Marco Rossival készült közös fotójához írt szöveget Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője. „Rossi kapitány a Wizzairen utazott velünk. Bemutatkoztunk neki, úgy is mint tiszások. Hozzájárult a fénykép kiposztolásához is. Tudjuk, mit teszünk, és megtesszük, amit csak tudunk” – olvasható a tiszás politikus Facebook-bejegyzésnél.
Az EP-képviselő eredeti bejegyzésében azonban Magyar Péter rongyosra használt jelmondatára utalva kommentálta a képet: „Labdáról labdára! Visszavesszük a hazánkat, a sportunkat, a focinkat! Hajrá, magyarok! Tisza Párt”.
Az politikai együttműködést azonban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak adott interjújában határozottan cáfolta . Marco Rossi azt mondta „néhány utas arra kért, hogy készítsünk közös fotót, mint sok más alkalommal. Nem ismertem őket, és nem adtam rá engedélyt, hogy a képet politikai üzenethez használják. Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt.
Az ügyben közösségi oldalán Wintermantel Zsolt, fővárosi önkormányzati képviselő is megszólalt: „Marco Rossi kikérte magának, hogy a tiszások felhasználták őt a hazug posztjukban. Miután csúnyán lebuktak, nem bocsánatot kérnek, csak egyszerűen retusálnak. Igazi komcsik” – szúrta ki a Hír TV.
Mint írták, a Tisza Párt elnöke is reagált a történtekre. Magyar Péter Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét támadta, egyebek között fizetett propagandistának nevezte. A főszerkesztő emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt sportolókat használ fel saját céljára.