Belföld

Egységesen elutasítják a magyarok Gyurcsányék árnyékkormányát

A választókorú magyarok közel 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció baloldali árnyékkormánya – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából.

A sorozatban negyedik választáson kétharmados vereséget elszenvedő magyarországi baloldal tetszhalott állapotba került, ebből a vert helyzetből igyekezett Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára előnyt kovácsolni a Demokratikus Koalíciónak akkor, amikor a szankciópárti árnyékkormány felállításáról döntöttek.

A demokratikus legitimitással nem bíró, azonban a 2010 előtti kudarcos baloldali politikában „kipróbált” tagokból létrehozott „kabinet” felállítására egy „ellenzéki alternatíva” felmutatása miatt volt szükség – legalábbis Gyurcsányék szerint.

A balliberális alternatíva elutasítottságát azonban híven tükrözi, hogy az árnyékkormány megalakítása a válaszadók 89 százaléka szerint nem szolgálja Magyarország érdekét, és mindössze 10 százaléknyian azonosították a DK politikai akcióját az ország érdekében álló lépésként.

Mindez egyértelmű visszajelzés Dobrev Klára és árnyékkormányának tagjai számára, ugyanis az adatok fényében a múlt héten 11. születésnapját ünneplő Demokratikus Koalíció legfeljebb a baloldalt „ajándékozta meg” az árnyékkabinettel. Megalakítása vélhetően pusztán azt a célt szolgálja, hogy e szimbolikus gesztussal is kifejezzék: ha az ország felett nem is tudják, de a baloldalon átveszik a teljes irányítást.

Ezzel összefüggésben a válaszadóknak már egy nagyobb része, 30 százalék mondta azt, hogy az ellenzék érdekében áll az árnyékkormány, ugyanakkor közel 70 százaléknyian azon a véleményen voltak, hogy e lépés még az ellenzék érdekét sem szolgálja.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább