Belföld Gazdaság

Egyre többen építenek vidéken házat

Tavaly 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben

– jelentette szerdán a Központi Statisztikai hivatal (KSH).

Budapesten 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. Az új lakások száma a megyei jogú városokban 11 százalékkal növekedett, a többi városban 3,9 százalék csökkent, a községekben pedig 24 százalék nőtt az előző évhez képest.

Pest régióban a fővároshoz hasonló mértékben lett kevesebb a használatba vett lakások száma: a 3800 új lakás 7,8 százalékos csökkenést jelent.

A központi nagyrégión kívül mindenütt nőtt az új lakások száma a megelőző évhez viszonyítva. A növekedés mértéke kiemelkedő volt a Dél-Alföldön (30 százalék), ahol a közel kétezer új lakás fele a régió központjában épült. A Nyugat-Dunántúlon felépült 2700 lakás 3,1 százalékkal több a megelőző évinél. Ugyanakkor az alacsony bázisról hasonló arányú növekedést felmutató Észak-Magyarországon alig több mint 600 lakás épült. Az ország többi régiójában az új lakások száma 1300-1800 között alakult, és ez 20 százalék körüli bővülést jelentett az egyes régiókban.

A természetes személyek által épített lakások aránya 35-ről 39 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 64-ről 60 százalékra csökkent 2021-hez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 39 százaléka többlakásos épületben, 9,0 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete az előző évhez képest 5,4 négyzetméterrel 96,1 négyzetméterre nőtt.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint az előző évben.

A kiadott építési engedélyek száma 2022-ben 14 462-vel haladta meg az átadott lakásokét, ez 44 százalékos növekedést jelent az előző évi különbséghez képest.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább