Külföld

Egy tanár kötelezte a diákjait, hogy esküdjenek fel az LMBTQ-zászlóra

Egy kaliforniai tanárnő arra utasította a diákjait, hogy esküdjenek fel az LMBTQ-zászlóra. Ezt azután kérte tőlük, hogy az osztályteremből eltávolította az amerikai lobogót, arra hivatkozva, hogy kellemetlenül érzi magát tőle- írta meg az Origo vasárnap. Az ügyben vizsgálat indult.

A The Blaze beszámolója szerint a tanárnőt a Twitteren hatalmas népszerűségnek örvendő, 176 ezer követővel rendelkező „Libs of TikTok” buktatta le. Az oldal megosztott egy videót, amelyen a tanárnő elmagyarázta, hogyan kezeli az iskolájában a reggeli bejelentéseket, amelyek között szerepel az állampolgári fogadalom.

„Mindig azt mondom az osztályomnak: Ha úgy érzitek álljatok fel, ha úgy érzitek, ne álljatok fel, ha úgy érzitek, mondjátok el a fogadalmat, ha nem akarjátok, ne mondjátok el a fogadalmat” – jelentette ki a tanárnő a videóban, amit idáig több mint 1 millióan néztek meg.

A tanárnő a videóban elmondta azt is, hogy a világjárvány idején eltávolította az amerikai zászlót az osztályteremből, „mert kényelmetlenül érezte magát tőle”.

„Elpakoltam, de már nem tudom, hova, és egyelőre még nem találtam meg” – mondta kuncogva.

Az egyik diákja éppen ezért megkérdezte tőle, hogy mégis mit nézzen, miközben elmondja a hűségesküt, hiszen az osztályteremben nincs amerikai zászló.

Miközben a történteket mesélte a tanár, alig bírta visszafogni a nevetését, végül kibökte: „azt mondtam neki, hogy van egy zászlónk az osztályban, amire felesküdhetsz. Erre ő körülnézett, és azt kérdezte, ó, az ott?” Mint a pedagógus szavaiból kiderült, egy LMBTQ-zászlóról van szó.

A felvételből országos botrány lett, a Fox News kiderítette, hogy Kristin Pitzen, a kaliforniai Orange megyei Newport Mesa iskolai körzetben tanít.

Az iskolakörzet arról tájékoztatta a Fox Newst, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. „Tudomásunk van az esetről, és azt kivizsgáljuk” – jelentette ki a körzet sajtószóvivője, Annette Franco a televíziós a csatornának. „Bár nem adhatunk tájékoztatást az alkalmazottainkkal kapcsolatos ügyekről, annyit azért elmondhatunk, hogy a nemzetünk zászlaja iránti tisztelet és becsület olyan érték, amit a diákjainkba is belenevelünk, és ez elvárás az alkalmazottainkkal szemben. Az ilyen ügyeket komolyan vesszük, éppen ezért lépéseket fogunk tenni ez alkalommal is” – tette hozzá.

A botrány kirobbanása után Pizten nem állt le, és arról tett közzé egy felvételt, hogy az osztályteremben szivárványos nadrágtartóban és szivárványos fülbevalóban köszöntötte a Pride-hónapot. A tanárnő ilyen öltözetben mutogatta végig a nemzetközi LMBTQ-zászlókat, végül kijelentette, „hűséget fogad a queereknek”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább