Külföld

Egy osztrák óvodában meztelen transzvesztitákat ábrázoló plakátot raktak ki

Egy osztrák óvoda folyosóján kihelyezett plakát váltotta ki a szülők felháborodását. A poszteren meztelen emberek, köztük transzneműek is szerepeltek, amit az ORF közszolgálati csatorna óvodájában helyeztek el – jelentette a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az egyik kisfiú édesapjának mutatta meg a képeket, miközben azt kérdezte:

„Mik azok a vicces képek?”

A plakátok között olyan ábrázolások voltak, mint egy férfi, akinek melle is van, valamint egy meztelen férfi, aki egy gyermekkel zuhanyzik, illetve más meztelen alakok. A képekhez a következő szöveg volt társítva: „Test, meztelenül és fedetlenül, szeméremtest, pénisz, mell, fenék. Döntsd el te magad, igen! A testek nagyszerűek!”

Az édesapa azonnal az óvónőhöz fordult, aki eltávolította a plakátot, de a konfliktus ezzel nem ért véget. A családot először a regionális vezetőség, majd az igazgatóság is behívta elbeszélgetésre – számolt be a Krone Zeitung. Az édesanya elmondása szerint az igazgató „minden pedagógiai háttér nélkül érvelt” a korai szexuális nevelés mellett, amit a szülők teljesen elfogadhatatlannak tartottak.

Az intézmény vezetése végül úgy döntött, hogy megvonja a család mindkét gyermekének óvodai helyét, sőt kizárták őket a Kiwi gyermekgondozási központ további létesítményeiből, beleértve az iskola utáni napköziket is. 

„Mindig is igyekeztünk jó megoldást találni a gyerekek érdekében, de mivel kritizálni mertük a korai szexualizáció gyakorlatát, kitiltottak minket” – panaszkodtak a szülők.

A Kiwi szervezet azzal indokolta a plakátot, hogy céljuk „a különböző testek sokszínűségének bemutatása, a nyitottság, az önelfogadás és a pozitív testkép erősítése” volt. Közleményükben azt is kiemelték, hogy több személyes beszélgetést folytattak a családdal, de „a bizalmi alapot már nem sikerült megteremteni”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább