Sport

Egy magyar úszónő tiltakozott, amiért biológiai férfi ellen kell úsznia

Egy magyar úszónő tiltakozott, amiért biológiai férfi ellen kell úsznia

György Réka egy versenyszámban indult Lia Thomas transz úszóval, és tiltakozását fejezte ki azon szabályok ellen, amik ezt lehetővé tették.

A múlt héten egy NCAA egyetemi úszóversenyen újra győzelmet aratott Lia Thomas transz úszó, aki annak ellenére a nők között indulhat, hogy biológiailag férfi.

A magát nőként azonosító Thomas ellen korábban több csapattársa is felszólalt, akik elmondták, hogy támogatják csapattársuk identitását, de igazságtalannak érzik azt, hogy a korábban férfiak között is sikeres úszó most a nőkkel versenyezhet.

A Virginia Tech magyar úszónője György Réka nyilatkozatot adott ki a történtekkel kapcsolatban.

György Réka közleménye elején kérte, hogy a sajtó csak teljes nyilatkozatát hozza le, így a levele teljes fordítását közöljük. Az úszónő azt is hozzátette, hogy a levélen túl nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Az NCAA-nak címzett levélben a következő olvasható:

Szeretnék reagálni az elmúlt hét eseményeire és kifejezni a gondolataimat. Először is szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy emberi lény vagyok, és emberi lényként vannak érzelmeim. 

A nevem György Réka és Magyarországról származom. 2016-os riói olimpikon vagyok, az elmúlt öt évben a Virginia Tech-et képviseltem, 2x-es ACC bajnok vagyok, 2x-es All American, és háromszoros Honorable Mention All American. 

Tisztelettel szeretnék egy problémáról szólni, amely jelen van a sportágunkban, és amely bántja a sportolókat, különösen a női sportolókat. Mindenki hallott a transzgender Lia Thomasról és ügyéről, beleértve azokat a gondokat és aggodalmakat, amelyeket a helyzete okozott a sportunkban. Szeretnék rámutatni, hogy teljesen Lia Thomasszal állok és nem gondolom, hogy különbözne tőlem vagy bármelyik D1 úszótól, akik egész életükben hajnali ötkor keltek fel minden reggel, hogy ott legyenek a reggeli edzésen. Feláldozott családi vakációkat és nyaralásokat a versenyek miatt. A korlátait feszegette, hogy a lehető legjobb sportoló lehessen. Azt teszi, amit szeret és megérdemli ezt a jogot. Másrészt viszont szeretnék kritikát megfogalmazni az NCAA szabályok ellen, amelyek lehetővé teszik számára, hogy ellenünk, biológiai nők ellen versenyezzen. 

Abban a reményben írom ezt a levelet, hogy az NCAA kinyitja a szemét és megváltoztatja a szabályokat. Ez nem jó reklám a sportunk számára és úgy gondolom tiszteletlenség a biológiailag nő úszókkal szemben, akik az NCAA-ben versenyeznek. 

500 gyorson versenyeztem 2022. március 17-én az NCAA versenyen, és 17. helyen végeztem, ami azt jelenti, hogy lemaradtam a döntőkről és én voltam az első tartalék. Ötödéves vagyok, korábban voltam legjobb 16-ban és legjobb 8-ban is és tudom micsoda kiváltság eljutni a döntőkig egy ilyen nagy versenyen. Ez volt a valaha volt utolsó egyetemi versenyem és frusztráltnak érzem magam. Úgy érzem ez az utolsó lehetséges helyezés el lett tőlem véve, mert az NCAA engedte, hogy olyasvalaki induljon a versenyen, aki biológiailag nem nő. Tudom, hogy mondhatnák azt, hogy úszhattam volna gyorsabban és akkor bekerülök a top 16-ba, de ez a szituáció kicsit más és nem tudok nem haragot vagy szomorúságot érezni. Fáj nekem, a csapatomnak és más nőknek a medencében. Egy hely el lett véve egy lánytól, aki kilencedik lett az 500 gyorson és nem jutott be az A döntőbe és ezzel meg lett akadályozva, hogy All-American lehessen. Minden számban, amiben transzgender atléta indult végig a versenyen, az egyet jelentett azzal, hogy egy hely el lett véve egy biológiai nőtől. 

Az NCAA tudta, hogy mi lesz ezen a héten. Tudták, hogy meg fog oszlani az emberek véleménye, de úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmit. Ez a hét inkább szólt a riporterekről, a médiáról, és a sportunkon belüli megosztottságról, mint arról, hogy ketten 21 másodperc alá mentek 50 gyorson 3 nő 50 másodperc alá ment 100 pillangón és a történelemben először egy nő 48 másodperc alá ment 100 háton. A csütörtök nem egy konkrét sportoló hibája volt. Hanem az NCAA tetteinek következménye, és azon érdektelenségüké, hogy megvédjék a sportolóikat. Arra kérem az NCAA-t, hogy fordítson időt arra, hogy elgondolkodjon az összes másik biológiai nőn, akik részt vesznek az úszósportban, próbálják elképzelni, hogy mit éreznének a mi cipőnkben. Tegyék meg a helyes változtatásokat a sportunkért és, hogy jobb jövője legyen az úszásnak. 

Köszönöm, hogy elolvasták: 

György Réka, a Virgina Tech úszója.

A nyilatkozatot követően többen beszámoltak róla, köztük Ted Cruz, amerikai szenátor is, hogy a Twitter letiltotta György Réka Twitter fiókját. Azonban a hírek szerint ez nem az úszónő fiókja.

Forrás: Neokohn,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább