Belföld

Egy hete szabadult a pedofil, most kislánnyal erőszakoskodott

A csepeli rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki két kislánnyal erőszakoskodhatott a főváros XXI. kerületében.

A budapesti rendőrök 2023. március 20-án 23 órakor, hajtóvadászatot követően fogták el azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint aznap 15 óra és 15 óra 45 perc között két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt, egy-egy csepeli lépcsőházban.

A férfit a járőrök előállították, a nyomozók pedig kétrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi csak 2023. március 12-én szabadult korábbi büntetéséből.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább