Belföld

Eger: „románozva” felrúgták a Momentum standját a Dobó téren

És hazaárulónak is nevezték őket…

Szinte pillanatokkal a pult felállítása és a rendőrséggel való adategyeztetés után egy kerékpárral közlekedő férfi állt meg a pultjuk előtt, ahol bősz románozásba, hazaárulózásba kezdett, majd – nyomatékot adva véleményének – nemes egyszerűséggel felrúgta a pultot -írja az egrihirek.hu, a párt helyi facebook oldalára kiírt információk alapján.

Posztjukban párhuzamot véltek felfedezni a múlt heti DK kampányrendezvényen történt gázpisztolyos incidens, és az aktivistáik sérelmére elkövetett atrocitás között.

Az aktivistákkal szembeni ellenséges fellépés rendőri intézkedést vont maga után, de a párt kifogásolta annak menetét. Mint azt írják, a helyszínre visszatérő két rendőr megpróbálta lecsillapítani az erőszakos férfit, mielőtt az eltekert a tett helyszínéről. Mint közölték, igazoltatás nem történt, vélhetően a rend őrei el szerették volna kerülni az ezzel járó adminisztrációs terheket. – tették hozzá posztjukban.

A poszt arra is kitér, hogy egy közelben tartózkodó férfi az incidens után megjegyezte az aktivistáknak, hogy bár korábban a Fideszre szavazott, elítéli ezt a cselekedetet. Arról viszont már nem szól a beszámoló, hogy a posztban említett férfi miből vonta le azt következtetést, hogy az erőszakos kerékpáros bármilyen módon is szimpatizálhat a Fidesszel. Ez valószínűleg csak egy kommunikációs trükk, kampányhazugság.

Posztjukat azzal a konklúzióval zárják, hogy elképesztőnek tartják azt, hogy ilyen esetek megtörténhetnek fényes nappal, Eger fő terén, (a Dobó téren – a szerk.) de – mint fogalmaznak – ezek után sokszoros erővel fognak dolgozni azért, hogy végett vessenek ennek az ámokfutásnak és jövőre kormányt, illetve rendszert váltsanak.

A videó IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább