Uncategorized

Durvul a kényszersorozás, egyre erőszakosabb az embervadászat

Egyre inkább durvul a mozgósítás Ukrajnában és Kárpátalján is, ahol szó szerint ellepték a városokat a toborzóirodák munkatársai. A közösségi oldalakon ismét újabb videók jelentek meg az egyenruhások túlkapásairól: vannak, akiket erőszakkal, egyenesen az utcáról hurcolnak el

– hangzott el az M1 híradójában.

Szinte nincs olyan nap, hogy a közösségi oldalakon ne jelenne meg új videó az erőszakos ukrajnai kényszersorozásról. A híradóban bemutatott Ternopilban készült felvételeken látható, ahogy a toborzótisztek erőszakosan tuszkolnak be egy férfit egy mikrobuszba. Az egyenruhások az utóbbi időben már nemcsak kézbesítik a behívó parancsot, hanem egyből be is viszik az elfogott férfiakat a hadkiegészítő parancsnokságra, ahonnan rövid kiképzés után a frontra szállítják őket.

Az Odesszában készült videón jól látható, hogy az egyenruhások egy hadköteles férfit hurcolnak el fényes nappal az utcáról.

Egy másik felvételen pedig csernyivci megyei férfiak tiltakoznak a törvénytelen mozgósítás ellen. Azt követelik a toborzótiszttől, hogy igazolja magát, a katonának ugyanis rendőr jelenléte nélkül nem áll jogában senkit sem feltartóztatni.

Erőszakos embervadászat

Ukrajnában mindennapossá váltak a hasonló esetek, az emberek a közösségi oldalakon arra panaszkodnak, hogy az utcákat ellepő katonák szinte mindent megengednek maguknak. Egy másik felvételen például az egyik toborzótiszt egy luxusautóval jelenik meg egy lakópark előtt. A sorompót az őr nem nyitja ki időben, mire a férfi kiszáll az autóból és sűrű káromkodás közepette azzal fenyegeti a munkást, hogy gondoskodni fog arról, hogy az a fronton kössön ki.

Az 18 és 60 év közötti férfiak utáni erőszakos embervadászat miatt egyre nagyobb a lakosság felháborodása. Az Ivano-Frankivszk megyei faluban például asszonyok állták el a férfiakat gyűjtő mikrobusz útját, azt követelve, hogy ne a gyermekeiket rabolják el, hanem a toborzók menjenek a frontra.

Egy újabb felvételen pedig látható, ahogy lvivi rendőrök egy fiatal nőt tepernek le barbár módon a földre, miután az a szerette erőszakos mozgósítása ellen tiltakozott. A közeg letegezi, és azt ordítja, hogy a nő ne érintse meg az egyenruháját.

Kárpátalját is ellepték a toborzótisztek: házról-házra járnak, valamint útvonalakat zárnak le a hadkötelesek után kutatva. A más ukrán megyékből érkezett egyenruhások még éjszaka is aktívak Kárpátalján. A Munkács központjában készült videón egy férfival szemben alkalmaznak erőszakot a város utcáit járó rendőrök és katonák. Ukrajnában a napokban május végéig hosszabbították meg a hadiállapotot és a vele együtt járó mozgósítást is.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább