Sport

Döntött az MLSZ a történelmi Magyarországot ábrázoló drapériákról

A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében a Magyar Labdarúgó Szövetség, az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte.
A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország-térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik. Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.

Az MLSZ honlapján megjelent közlemény szerint az elmúlt napokban mind az UEFA, mind pedig a FARE eljuttatta válaszát a két hazai válogatott mérkőzés megszervezése előtt álló magyar szövetséghez. A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, ezen belül a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek.

Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:

  • kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
  • kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
  • a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
  • a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától. A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 19:30-től Észtország ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd hétfőn 20:45-től az Eb-selejtezők első fordulójában Bulgáriát fogadja.

Mindkét mérkőzésre kaphatók még belépők, az összecsapásoknak pedig a Puskás Aréna ad otthont.

Az MLSZ a fentieken túl is minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától. A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 19:30-től Észtország ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd hétfőn 20:45-től az Eb-selejtezők első fordulójában Bulgáriát fogadja.

Mindkét mérkőzésre kaphatók még belépők, az összecsapásoknak pedig a Puskás Aréna ad otthont.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább