Belföld

Donáth Anna a kormányt kikerülve juttatná Magyarországra az uniós pénzeket

A momentumos politikus az Európai Bizottsághoz fordult.

Donáth Anna Facebook-oldalán tette közzé, hogy állítása szerint súlyos veszélybe került a Magyarországnak járó 3000 milliárd forint, ami miatt Ursula von der Leyenhez fordult, hogy „megoldást találjanak” a pénz sorsára.

Nyomatékosan kértem Ursula Von der Leyent, hogy ha a kormánynak nem is, a magyar önkormányzatoknak, civileknek és helyi cégeknek adják oda ezt a pénzt”

– fogalmazott az EP-képviselő, aki szerint ezek a szervezetek „nem tehetnek arról, hogy a kormány 12 éve semmibe veszi az EU közös szabályait”.

Kijelentette, az önkormányzatoknak, a civileknek és a helyi cégeknek jár ez a támogatás, és a mostani súlyos válságban a túléléshez is szükségük van rá.

Ezért arra kértem a Bizottság elnökét, hogy sürgősen vizsgáljon meg minden lehetőséget arra, hogy ne a magyar kormánynak, hanem az önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a vállalkozásoknak juttassa el ezt a 3000 milliárd forintot, közvetlen pályázatot írva ki ezekre – jelentette ki.

Nem lenne példa nélküli ez az eljárás. Hiszen épp nemrég sikerült elérnünk, hogy magyar civil szervezetek az EU egy speciális programjának keretében 1,4 milliárd forint közvetlen támogatást kapjanak az EU-tól –közölte.

Meg kell mentenünk a kormány által elherdált 3000 milliárd forintot a magyar emberek számára!”

– közölte.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább