Kiemelt

Dömötör Csaba: Az ellenzék azonnal lebontaná a kerítéseket, ha kapnának rá lehetőséget

olvasási idő:1 perc, 41 másodperc

– Magyarország déli határain idén már több mint 100 ezer illegális határátlépési kísérlet történt – emlékeztet Facebook-posztjában Dömötör Csaba.

Aki megkérdez bármely ott szolgálatot teljesítő rendőrt, vagy katonát, könnyen megtudhatja, hogy jellemzően meglett, katonakorú férfiak érkeznek, akik első és sokadik ránézésre sem menekülnek, sokkal inkább követelnek. Bejutást, és alanyi jogon járó jólétet, most és azonnal.

A valóság ezen darabkái nem akadályozzák a DK-s Niedermüller Pétert abban, hogy hat év után is felmondja a mantrát, miszerint öregek, betegek, és gyerekek érkeznek Európába. Már csak az „agysebészek érkeznek” megfejtés hiányzott a valósággal dacoló liberális közhelygyűjtemény teljessé tételéhez. Hamar eljut a végkifejletig: szerinte a határzár „morálisan tarthatatlan” – írja.

Hallgatva Niedermüllert elmerenghetünk azon, hogy miért érzi még mindig kötelességének a baloldal, hogy állandóan hitet tegyen a nyitott határok politikája mellett? Nézzük csak az előzményeket, mit mondtak a határzárról korábban:

  • „Minden nemzetközi normát és emberiességi szabályt megsért a kormány a határzárral” (Gyurcsány F.)
  • „Természetesen azon leszünk, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen” (Botka László)
  • „Hogy egy négyméteres drótkerítés – legalább Magyarország vonatkozásában – megoldja a problémát? Épp ellenkezőleg, gellert ad neki.” (Ujhelyi István)
  • „Vesztébe rohan az az ország, amely falat húz határainál és ezzel gettóba zárja magát.” (Kunhalmi Ágnes)
  • „Teljesen értelmetlen megoldás” (Mesterházy Attila)
  • „Összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás a térség gazdasági fejlődésére” (Márki-Zay Péter)
  • „Semmiképp se kerüljön sor a határmenti kerítés építésére… A kormány azonnal hagyja abba a kerítés építését!” (Karácsony Gergely-féle Párbeszéd)
  • „Magyarországon megépült ez a nyamvadt kerítés. … Én nem építettem volna meg.” (Karácsony Gergely)

Karácsony Gergely nem is olyan rég még arról is beszélt, hogy morális kötelesség, hogy biztosítsák a bevándorlók jogait, ez a programjuk része, de ezt most nem fogják rányomtatni a választási plakátra.

Nos, teljesen mindegy, hogy kirakják-e plakátra, attól még a képlet egyszerű. Kerítésbontók voltak hat éve a határzár építésekor, kerítésbontók voltak négy éve a választások idején, és kerítésbontók lennének most is, ha kapnának rá lehetőséget. Nem engedjük. Sokadik ok ez arra, hogy mind ott legyünk április 3-án – zárja sorait a parlamenti képviselő.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább