A Magyar Hang Kompország podcastjába hívték be Dobrev Klárát.
Dobrev a beszélgetés elején elmondja: ők azt képviselték az előválasztás végén, hogy az „egységes ellenzéknek” egy árnyékkormányt kell felállítania, hogy fel tudja mutatni a „kormányzóképes alternatívát”, „személyében is, de politikában, stílusban” is.
„Én az Orbán utáni világban megrögzötten koalíciópárti vagyok, ugyanis csak úgy lehet rendbe hozni az országot, ha egy széleskörű koalíció, a demokraták koalíciója kormányoz majd” – mondta a hazaáruló.
Az inflációról azt mondta, hogy szerinte a mostani áremelkedési ütem már „elviselhetetlen a magyar állampolgárok nagyon nagy része számára”. Szerinte csak egy milliárdos elitnek nőtt a vagyona az előző időszakban.
Hangsúlyozta a szemkilövető felesége:
„Orbán Viktor politikájának nincs többsége ebben az országban. Nagyon kisebbségben van.”
Dobrev hitet tesz a nagyobb szintű újraelosztás mellett is, megjegyezve, hogy „újra kell osztanunk a jövedelmeinket és a vagyongyarapodást”.
Dobrev Klára hitet tesz az Európai Egyesült Államok mellett: „az Európai Egyesült Államoknak „van egy szimbolikus ereje” – mondta a bolgár.