Belföld

Dobrev: Mindenben támogatni fogom Márki-Zay Pétert

Dobrev Klára sajtótájékoztatóján elismerte vereségét.

Dobrev szerint mostantól nem szabad egymással foglalkozni, csakis a közös céllal, hogy 2022-ben legyőzzék Orbán Viktort és a Fideszt. Miután a jelenlévők megtapsolták a Dobrevet, a mikrofon mögé állva először bejelentette, hogy pár perccel ezelőtt felhívta Márki-Zay Pétert és gratulált neki a győzelméhez – olvasható az azonnali.hu portálon.

Mint fogalmazott, a helyzet a mai estével eldőlt, „tudjuk, ki az a 106 jelölt és ki az a miniszterelnök-jelölt, akikkel megküzdünk Fidesszel és Orbán Viktor rendszerével”.

Dobrev szerint az előválasztásból a DK megerősödve került ki

Ezután ezért arra kért mindenkit, hogy mostantól az ellenzék többet nem foglalkozzon magával, csak egyetlen egy dologgal: azzal, hogy a hatpárti ellenzéki összefogás „hogyan fogja jövő áprilisban legyőzni Orbán Viktor kormányát és utána hogyan fogja lebontani Orbán Viktor rendszerét”. Mint mondta, mindenkinek ez a legfontosabb közös feladata és felelőssége.

Dobrev hangsúlyozta: az előválasztásból a DK megerősödve került ki és immáron „az ellenzék legerősebb pártjaként folytatja a küzdelmet az Orbán-rendszer ellen”.

Ezután kicsit odaszúrva Karácsonynak arról beszélt, hogy a DK nem fordult el a baloldali szavazóktól és továbbra is az ő érdekeiket akarják képviselni, mivel szerinte a Demokratikus Koalíció egy baloldali, progresszív párt.

„Mostantól magunk mögött hagyva a vitákat, magunk mögött hagyva a néha felhevült szócsatákat, egyetlen dologra fogunk koncentrálni, hogy jövő áprilisban leváltsuk Orbán Viktort, majd lebontsuk Orbán Viktor rendszerét”  – zárta beszédét az előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyének második helyezettje.

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább