Belföld

Dobrev Klára: Nem engedünk a kormányváltásból

Dobrev bohóckodik..

„Március 15-ének ünnepe túlélt rendszereket, hatalmakat, korszakokat, zsarnokokat. Talán azért, mert Március 15-e nem egy ember, egy párt és legkevésbé a hatalom ünnepe, hanem a nép megmozdulásának a nép döntésének az ünnepe” – mondta vasárnap reggel megosztott videójában a DK elnöke.

Úgy véli, az 1848-as forradalom és szabadságharc azért történhetett meg, mert a közepén egy ügy, egy program állt. „Ez az ügy a szabad és független, igazságos Magyarország állt, ezt a programot nevezték 12 pontnak.”

Dobrev szerint fontos lecke, hogy a magyar forradalom és szabadságharc hősei nemcsak véget akartak vetni valaminek, hanem azt is tudták, hogy mit akarnak helyette.

Mi baloldaliak is tudjuk, mit akarunk. Mi nem elégszünk meg azzal, hogy Orbán megy, hanem azt akarjuk, hogy egy hét múlva ne legyen olyan keserves és kilátástalan a magyar mindennapok, mint Orbán alatt. Ott leszünk a parlamentben, és nem fogjuk hagyni, hogy Orbán megmeneküljön a bukástól

– mondta, pár perces üzenete végén hozzátéve, hogy „Mi, DK-sok, az ügyet szolgáljuk. Nem engedünk a 48-ból, és nem engedünk a kormányváltásból.”

Előzőleg, szombaton este hat órától a DK fáklyás vonulást is tartott a Pilvax közben.

„Minden forradalom azzal kezdődik, hogy takarodjon el a zsarnok. De mi ezzel nem elégszünk meg. Mi, DK-sok egy jobb élet akarunk a magyaroknak, és erre készülünk” – írta Dobrev Klára pártelnök a vonulást követően a Facebook-oldalán.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább