Belföld

Dobrev Klára: Elhibázott volt a 2008-2009-es gazdasági válság kezelése

„Az elmúlt 10 év megmutatta, ez egy európai szinten elhibázott válságkezelés volt, ám ezt a gyakorlatot megkövetelték a tagországoktól” – fogalmazott Dobrev.

Dobrev Klára az Alfahírnek adott interjút. „Mindenki változhat, még Gyurcsány is” – idézték Jakab Péter egy korábbi nyilatkozatát, ezzel kapcsolatban Dobrev azt mondta: „nagyon sok minden és nagyon sok mindenki változott, a Jobbik és Jakab Péter is sok mindenről másképp gondolkodik, mint akkor.”

Miután az interjúban felhívták rá a figyelmét, hogy lényegében kitért a válasz elől, Dobrev úgy fogalmazott, „ha a politikai szempontokat nézzük, akkor a 2008-2009-as gazdasági válság idején úgy gondoltuk, a válságkezelés során a legfontosabb a költségvetési stabilitás, valamint a pénzügyi szektor működőképességének fenntartása”.

„Az elmúlt 10 év viszont megmutatta, ez egy európai szinten elhibázott válságkezelés volt, ám ezt a gyakorlatot megkövetelték a tagországoktól, köztük az akkori magyar kormánytól is” – mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.

Dobrev úgy véli, ha „a 2010 előtti időkre jellemző szabad sajtó és újságírás” megmarad, akkor a Fidesz „valószínűleg már a 2014-es választásokat is elbukta volna”.

2022

Dobrev Klára arról is beszélt, hogy 2022 után egy „eddig soha nem látott nemzeti koalíció fog kormányozni Magyarországon”, ám hozzátette, ehhez nagyon sok türelemre lesz szükség, és nagyon sok „a viták során a partnerek felé”.

„Tizenkét év Orbán-ámokfutás után megrögzött híve lettem a koalíciós kormányzásnak.”

Dobrev szerint az ellenzék célja nem az, hogy „egyszer egy választáson legyőzzük Orbán Viktort, hanem hogy a NER rendszerét ne is engedjük vissza a hatalomba”. Elmondta azt is: mivel a Jobbik és a DK az ellenzék két legerősebb pártja, ezért az ő feladatuk lesz „a koalíció egyben tartása”.

(Forrás: Mandiner)

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább