Külföld

Döbbenetes: betiltották a Bibliát több amerikai iskolában

A republikánusok nemrég bevezetett új törvényének lett az áldozata a Szent Biblia. Egy Utah államban élő amerikai szülő tett panaszt a helyi iskolai körzetben, mert szerinte a vallási kötet „vulgaritást és erőszakot” tartalmaz, ezért kérte, hogy távolítsák el az iskolákból. A nő panasza miatt végül betiltották a szent iratot.

 

Egy szülő panasza alapján az amerikai Utah államban egy iskolai körzet eltávolította a Bibliát az általános és középiskolákból, mert az „vulgaritást és erőszakot” tartalmaz, írja a BBC. A lépést egy olyan törvény tette lehetővé, amit még tavaly fogadott el Utah állam republikánus kormánya, ez megtiltja a „pornográf vagy illetlen” könyvek használatát az iskolákban.

 

A Salt Lake Citytől északra fekvő Davis körzetben még decemberben nyújtott be panaszt egy szülő, a 2022-es könyvtilalmi törvényre hivatkozva, ez alapján egy bizottság döntött arról, hogy a Bibliát el kell távolítani az iskolákból.

 

A Salt Lake Tribune című napilap szerint a panaszt tevő szülő azt mondta, hogy a Bibliának „nincsenek komoly értékei kiskorúak számára, mert az új definíciónk szerint pornográf”.

 

Az ügyben eljáró bizottság nem részletezte, hogy a könyvnek melyik részei tartalmaznak „vulgaritást vagy erőszakot”, azt viszont hangsúlyozta, hogy a szöveg soha nem volt része a diákok tantervének.

 

Az amerikai konzervatívok az utóbbi időben erőfeszítéseket tesznek azért, hogy betiltsák az olyan vitatott témákról szóló tanításokat, mint az LMBTQ-jogok és a faji identitás, Texasban, Floridában, Missouriban és Dél-Karolinában is tilalom van érvényben bizonyos sértőnek ítélt könyvekre. Néhány liberális állam szintén betiltotta a könyveket egyes iskolákban és könyvtárakban, a rasszista tartalmakra hivatkozva.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább