Novak Djokovic elmondta véleményét a kialakult szerb-koszovói helyzetről.
A szerb teniszező a Roland Garroson az első körös győzelmét követően üzenetet írt a kamera lencséjére:
„Koszovó Szerbia szíve, állítsák meg az erőszakot”.
Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak.
A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd.
A zavargások pénteken kezdődtek, helyi szerbek nem akarták beengedni hivatalukba az új polgármestereket. Volt köztük olyan albán politikus, akit a szerbek bojkottja miatt 3,5 százalékos részvétel mellett választottak meg.
A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.
Súlyos zavargások robbantak ki hétfőn is több észak-koszovói településen, a tüntető koszovói szerbek összecsaptak a rendőrökkel és a KFOR békefenntartóival is.