Belföld Kiemelt

Deutsch Tamás: egy nagy, erős, jobboldali szereplő fog megjelenni az EP-ben

Deutsch Tamás: egy nagy, erős, jobboldali szereplő fog megjelenni az EP-ben

2018-ban, miután az Európai Néppárt jelentős része is támogatta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, minden adott volt ahhoz, hogy a Fidesz és a néppárt útja elváljon egymástól. Legkésőbb a 2024-es EP-választások után egy nagy, erős, jobboldali szereplő fog megjelenni az EP-ben – fejtette ki Deutsch Tamás a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában, amelyet az atv.hu szemlézett.

2021. március 3-án a Fidesz kilépéssel reagált arra, hogy az Európai Néppárt frakciója megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nemcsak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni és felfüggeszteni a néppárti képviselőcsoportból. Bár két évtizeden keresztül volt a Fidesz az Európai Néppárt tagja, Deutsch Tamás felszabadító döntésnek nevezte a kilépést.

A Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta: már évekkel korábban megteremtődtek annak a feltételei, hogy otthagyják a néppártot. Deutsch úgy véli, a mai Európai Néppárt már nyomaiban sem hasonlít arra a szövetségre, amit Helmut Kohl és Wilfried Martens képviselt, sőt, szerinte nagyítóval is alig lehet megkülönböztetni a mai néppárt által képviselt gondolatokat, nézeteket, elképzeléseket az európai szocialisták, liberálisok vagy a zöldek elképzelésétől. Megjegyezte, hogy egy radikális balra tolódás zajlott a néppártban, miközben a Fidesz maradt ott, ahol volt: egy kereszténydemokrata, konzervatív, nemzeti elkötelezettségű párt.

Deutsch szerint már 2018-ban, a Sargentini-jelentés megszavazásakor nem lehetett arról beszélni, hogy minimális szolidaritás van a néppárt részéről a Fidesz irányába.

Az Európai Néppárt cserbenhagyta, hátba támadta az egyik legerősebb, legsikeresebb tagpártját

– fogalmazott az EP-képviselő.

A NÉPPÁRT ROSSZ ÚTON JÁR

Deutsch Tamás szerint ott, abban a helyzetben már megérett a politikai szituáció, a környezet már olyanná vált, hogy okszerű és indokolt lehetett volna, hogy a Fidesz levonja a szükséges következtetéseket. De „egy bölcsebb” álláspont győzedelmeskedett a Fideszen belül, miszerint az utolsó utáni pillanatig mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy

az Európai Néppárt járműve az egyre gyorsabb ütemben a politikai szakadék felé tartó irányból rántsa el jobbra a kormányt.

Az EP-képviselő aláhúzta, hogy 2018-ban minden adott volt ahhoz, hogy a Fidesz és a néppárt útja elváljon egymástól, de adtak maguknak még két esztendőt. Hozzátette, hogy a társadalmi támogatás vékonyodásában is az a tény mutatkozik meg, hogy a néppárt rossz úton jár, szemben azzal, amilyen úton a Fidesz jár.

BADARSÁGOKAT ÍRT A NEW YORK TIMES

A New York Times hétfőn hosszú elemzésben fejtegette Orbán Viktor és az Európai Unió viszonyát. A cikk szerint 2018 májusában, nem sokkal a Fidesz újabb kétharmados győzelme után, Orbán Viktor Brüsszelben asztalhoz ült Joseph Daullal, az Európai Néppárt akkori elnökével és későbbi utódjával, Manfred Weberrel. A találkozón a New York Times forrásai szerint Orbán Viktor a győzelem mámorában megfenyegette a néppárti vezetőket. Azt írják, azt mondta a miniszterelnök:

ha megpróbáltok kirúgni, tönkreteszlek titeket.

A cikket Deutsch úgy kommentálta:

badarság.

Úgy látja, 2010-ben elindult egy frontális támadás az európai baloldal, az európai liberálisok részéről, majd egyre inkább óvatosan, kismértékben, majd érezhető mértékben, az évek során az Európai Néppárt is beállt a Magyarországot, a kormányt és Orbán Viktort támadó európai erők sorába. Kifejtette, hogy nem egy minden gond és probléma nélküli viszony jellemezte a Fidesz és a néppárt viszonyát. Összességében – tette hozzá – még 2014-2015-ig inkább kiállt a Fidesz mellett a néppárt, ahogy a Fidesz is kiállt a néppárt mellett.

VESZTÉBE ROHAN A NÉPPÁRT

Majd 2015-től, a migrációs hullám kezdetétől, amikor világossá vált, hogy teljesen más a Fidesz álláspontja, mint „az európai politikai mainstream” álláspontja, már egy törés jelent meg a Fidesz és a néppárt viszonyában, és ez az a folyamat, ami megítélése szerint a végpontjához már 2018-ban eljutott, amikor

a példátlanul durva, egészen extrém politikai rágalmakat és hazugságokat tartalmazó, a baloldal által összeállított Sargentini-jelentést a néppárt valamivel több mint a fele megszavazta.

Adtak még két évet annak, hogy próbálják meggyőzni a partnereiket, azokat, akik „gyűlölik” őket, és azokat, akik nyitottabbak a gondolataikra arról, hogy a néppárt a vesztébe rohan; nem pillanatnyi politikai folyamatról van szó, hogy sorra vesztenek a tagállami parlamenti választáson a néppárti tagpártok, hanem rossz vonalon van a néppárt, és ez el fog oda vezetni, hogy a legerősebbnek gondolt néppárti tagpárt, a CDU/CSU is elvesztheti a kormányzati pozícióját. Ez nem talált értő fülekre. A képviselő elmondta, hogy a néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának egyharmada egyetértett az álláspontjukkal, megértő volt, nyitott volt a kritikai nézeteikre. Volt egy másik egyharmad, aki „szívből utálta őket”, és még egyharmad, akik sokszor voltak kritikusak a Fidesszel; utóbbi kettő az utolsó pillanatig nem hitte el, hogy ki fognak lépni a néppártból.

 

A néppárt kétharmadában váltott ki meglepetést a kilépésünk. (…) A tény, az igazi politikai szándék, ami a néppárt elnökének, Donald Tusknak és jónéhány néppárti vezető fejében megfogalmazódott, az volt, hogy előbb-utóbb, ki akartak minket zárni

– vélekedett.

POLITIKAI FÉLTÉKENYSÉG

Donald Tusk és Manfred Weber ezer okból, személyes, politikai elfogultságból, politikai féltékenységtől is vezettetve azt a célt fogalmazták meg, hogy a Fidesztől meg kell szabadulni

 

– mondta a műsorban Deutsch. Arra is rámutatott, hogy Weber esetében az Európai Bizottság elnöki pozíciójának megfúrása lehetett a személyes ok. Tuskkal kapcsolatban arról beszélt: a volt lengyel miniszterelnök úgy gondolja, hogy a Jog és Igazságosság párt áskálódása miatt bukta el a választást, és nem azért, mert korrupciós botrányba keveredett és rosszul kormányzott. Deutsch itt megjegyezte, hogy szerinte az utóbbi miatt nem választották újra. A Jog és Igazságosság és a Fidesz között pedig egyre kiegyensúlyozottabb politikai viszony alakult ki; ezzel magyarázható szerinte Tusk személyes elfogultsága.

DONALD TUSK SIKERTELEN POLITIKUS

Amikor Donald Tusk az Európai Tanács állandó elnökeként tevékenykedett, Orbán Viktor pedig miniszterelnökként, még akkor is egy normálisnak mondható személyes viszony volt köztük, aztán ennek az időszaknak az elmúltával, szerintem a személyes féltékenység okán, ő egy bukott közép-európai miniszterelnök lett, aki sikertelen politikus, ezzel szemben Orbán Viktor egy hivatalban lévő, sikeres miniszterelnök. Nem magában kereste a hibát, hanem Orbán Viktorban találta meg a saját, személyes kudarcainak, a politikai kudarcainak az okát

– fogalmazott a fideszes politikus.

MARKÁNS, EURÓPAI, JOBBOLDALI EGYÜTTMŰKÖDÉS

Úgy véli, mind Tusk, mind Weber úgy gondolja, hogy a néppártnak fel kell adni a kereszténydemokrata, konzervatív, nemzeti elkötelezettségre építő konkrét politikai elképzeléseit, és centrumpárttá kell válnia. Deutsch szerint valósággá válik az, amit a baloldal kieszelt: a néppárton belül megosztottságot kell létrehoznia, a néppárton belül kell baloldali ágenseket találni, akik majd leszalámizzák a néppártot, ami által meggyengül az, így a baloldal visszaveheti az európai politikában a vezető szerepet; szerinte efelé mennek a folyamatok a néppártban. Az EP-képviselő meglátása szerint a baloldal ott téved, hogy az Európai Néppárt már lassan egy évtizede nem egy jobboldali, konzervatív erő, de ezzel szemben az európai politika színpadon a legfontosabb szereplő.

Az európai választóknak a személyes álláspontja képviselet nélkül marad, egy markáns, európai, jobboldali együttműködés nélkül. Ezt szeretnénk a partnereinkkel együtt létrehozni és ez meg is fog történni

– szögezte le.

A baloldal nagy politikai stratégiája, hogy a néppárt kicsinálásával egyszer és mindenkorra kicsinálják az európai jobboldalt, az ott bicsaklik meg, hogy a néppártból lehet egy se hús, se hal centrumpártot, vagy markáns baloldali jegyeket magán viselő, páneurópai középpártot csinálni, de az előttünk álló években, legkésőbb a 2024-es EP-választások után egy nagy, erős, szerintem még az európai baloldalnál is erősebb európai jobboldali politikai szereplő fog megjelenni az európai parlamentben. Ennek az együtt gondolkodásnak, ennek az új európai jobboldali együttműködés kialakításának részese a Fidesz

– fejtette ki Deutsch.

BRUTÁLIS SZABOTÁZS

A decemberi utolsó Kormányinfón Orbán Viktor kifejtette: az Európai Uniónak nincs jogalapja arra, hogy megtagadja a helyreállítási alapban való részvételt akár Magyarországtól, akár más tagállamtól. A miniszterelnök leszögezte: az, hogy ebből a forrásból Magyarország nem kap, a „legbrutálisabb szabotázs” az Európai Unió jövőjére nézve.

Nyílt törvényszegés. Nyílt jogellenes magatartás az, amit az Európai Bizottság tanúsít

 

– fogalmazott keményebben Deutsch Tamás. Magyarázata szerint az Európai Bizottságnak a tekintetben nincs döntési joga, hogy a helyreállítási alap forrásaiból juttat-e egy adott tagállamnak vagy sem, hiszen ez a pénz azáltal állt elő, hogy az EU összes tagországa hozzájárult ahhoz, hogy hitelt vegyen fel az Európai Bizottság; megállapodtak abban, hogy vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő összegként mennyi pénz jár az egyes országoknak, és ezt oda kell adni az Európai Bizottságnak. Hozzátette, hogy olyan döntési joga nincsen, hogy nem adja oda a forrásokat; amit most csinál az Európai Bizottság, az a késleltetés, mert politikailag zsarolni akarja Magyarországot. Szerinte azt akarják elérni, hogy a gyermekvédelmi törvényen változtasson a magyar kormány.

Ez a XX. század legsötétebb időszakának politikai, hatalmi, zsarolási módszereit idézi fel

– jelentette ki.

Azt hazudják, hogy további szakmai egyeztetéseket tartanak szükségesnek. Nem igaz. Minden szakmai kérdésben, amit felvetettek, egyetértésre jutottak a Bizottság szakértői és a magyar kormány szakértői

– szögezte le.

Forrás: atv.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: Pesti Srácok,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább