Belföld

Deutsch: A Fidesz újabb kétharmados győzelme hab lenne a tortán

Deutsch Tamás szerint a baloldal esélytelen, de az újabb kétharmados győzelem a 2022-es választáson hab lenne a tortán – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője a Somogy megyei Kötcsén szombaton, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvénye előtt.

Deutsch Tamás az eseménynek helyet adó Dobozy kúria előtt hozzátette: „mi esélyesek vagyunk, de soha semmilyen nagy esély nem válik valóra magától, sokat kell dolgozni érte. Erre kész az egész polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor”.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: nem lehetetlen a kétharmad elérése, de „ha valaki világcsúcs nélkül lesz olimpiai bajnok, akkor nem vagyunk szomorúak”.

A győzelem a fontos, ha ez újabb kétharmaddal sikerül, az hab a tortán – fogalmazott.

Azt is mondta, kizártnak tartja az ellenzék kétharmados győzelmét. „Nem lesz jóval nagyobb különbség az ellenzék és a kormánypártok között, mint egy paraszthajszál, és nem ők lesznek az elsők, ebben egészen biztos vagyok” – tette hozzá.

Egy év kihagyás után szombaton tartják a hagyományos jobboldali politikai évadnyitót Kötcsén, a Dobozy Kúriában. A konzervatív politikusok, valamint a polgári, nemzeti értelmiséghez tartozó holdudvar részvételével tartott kötetlen hangulatú, piknik jellegű találkozón minden évben több százan vesznek részt.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább