Belföld

Demonstrációra készülnek a biztonságiak és a romák is Nyíregyházán

Ahogy beszámoltunk róla, péntek este Nyíregyházán a Mamma Mia éjszakai szórakozóhely előtt több biztonsági őr megvert három romát. Egy idősebb roma férfi életveszélyes állapotban van, egy kidobó látása maradandóan sérült…
László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője nyílt levélben figyelmeztet a robbanásközeli állapotra, és mint írja, a Száva Vince féle roma jogvédők mellett, a kidobók is tüntetésre készülnek:

„Az országos hírt kapott esett konkrét előzményeiről egy helyi biztonsági őr tájékoztatott aki, egyébként már nem első alkalommal keresett meg, az utóbbi egy évben ugyanis észbontó állapotok uralkodnak a nyírségi éjszakában. Mint ismeretes az elmúlt év augusztusában is napvilágot látott egy hasonló esett Szabolcs—Szatmár-Bereg vármegyéből, amikor Vásárosnaményben csak az isteni gondviselés mentette meg az éjszakai szórakozóhelyen megkéselt biztonsági szakember életét.

De visszakanyarodva a mostani esethez, amely két héttel ezelőtt kezdődött, amikor a mostani támadókat eltanácsolták az éjszakai szórakozóhelyről. A helyi informátorom elmondása alapján ez a társaság már akkor sem bírt magával és egy 16 éves lányt drogoztak be, majd viselkedtek erőszakosan vele szemben. Arról nincs biztos információ, hogy azon az estén nemi erőszakig fajult az eset, vagy sem, de a szándék megvolt az egészen bizonyos.

Szombat este a három fős társaság újra megpróbált bejutni a közkedvelt szórakozó helyre, de a biztonságiak természetesen nem engedték be őket. Ekkor eltávoztak majd hamarosan erősítéssel tértek vissza és a helyi informátor elmondása szerint, mintegy tíz főnyi legénységgel támadtak rá a biztonsági személyzetre. Az egyik támadó egy bokszerrel úgy ütötte meg az egyik őrt, hogy gyakorlatilag a fél arca leszakadt és a jelenleg is kórházban van, és erősen kérdéses, hogy visszanyeri majd a szeme világát. A súlyos sérülései miatt egyenlőre a szemét műteni nem lehet. A támadok egyébként feltételezhetően drog hatása alatt álltak. Ezt követően alakult ki az a csoportos verekedés, amely a helyszínen készült videónak köszönhetően tegnap bejárta szinte az összes internetes hírszolgáltatót. Az eset miatt heves vita alakult ki a közösségi médiában is. Többen a biztonságiakat hibáztatták szakmai szempontból megközelítve a történteket.

A megtámadott biztonságiak közül két személyt vettek őrizetbe és közel sem biztos, hogy a 72 óra leteltével szabadulni fognak. Nyilvánvalónak tűnik, hogy hibáztak az őrök, de ismerve a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében uralkodó éjszakai állapotokat, borítékolható volt, hogy a bomba előbb, vagy utóbb robbanni fog.

Mint az írásom elején említést tettem róla, már több esetben is fordultak hozzám az éjszakában dolgozó biztonságiak a tarthatatlan állapotok miatt. A panaszok minden esetben arról számoltak be, hogy a drogtól kivetkőzött (szinte egyöntetűen cigány származású) alakok miatt kritikussá vált a helyzet. Legyen szó akár éjszaki szórakozóhelyekről, vagy akár falunapokról, állandó probléma a csoportos erőszak és ilyenkor nem ritkán a kés is előkerül. A rendőrség több esetben bizonyult már tehetetlennek és volt már rá példa, hogy az álmodozó rendőr jelenlétében a biztonságiak bilincselték meg a garázdálkodókat, majd adták át őket azt követően a rendőröknek.

A mostani eset jól megmutatta, hogy a drog hatása alatt álló garázda alakokat szinte képtelenség ártalmatlanná tenni.

Persze a magukat jogvédőként feltüntető kisebbségi sarlatánok is azonnal a porondra léptek Száva Vincével az élen, aki a megtámadott biztonságiak túlkapását azonnal rasszista indíttatású erőszaknak mutatja be és március 10-én péntek este 9 órára meg is hirdettek egy „békés tüntetést” a nyíregyházi szórakozóhely előtti parkolóba. Viszont az esetet követően összefogtak az éjszakában dolgozó biztonságiak is, ugyanis elegük lett abból, hogy minden hétvégén az életüket kockáztatják nevetségesen alacsony bérekért és még számtalan esetben őket hurcolják meg, vagy kerülnek börtönbe a magukból kivetkőzött zombi módra támadó drogos csőcselék miatt. Ezért ők is megkezdték egy demonstráció szervezését március 10-re, péntek estére és már több százan vannak.

Borítékolható, ha még nem is március 10-én este, de a „bomba hamarosan robbanni fog”.

A magyar társadalom normális tagjai napjainkra eljutottak abba az állapotba, hogy már nem akarják tolerálni a sérelmükre futószalagon elkövetett etnikai agressziót, amely reakciót ugyan lehet rasszizmusnak vizionálni, de valójában a jelenkor magyar társadalmának egyik legnagyobb feszültség forrását jelenti az a tény, hogy az itt élő cigányság egy része egyszerűen nem tud és nem is akar megtanulni viselkedni.

Napjainkra kialakult egy olyan „gettókultúra” , amely a többségi társadalmat alkotó magyarság iránti gyűlöletre, a rendszeres kábítószer fogyasztásra és a bűnözői életforma népszerűsítésére épül. Ehhez adódik továbbá az egyes kisebbségi hangadók bűnpártoló és uszító magatartása mellet, az állami szervek elnéző hozzáállása, amely lassan kimeríti rendszerszintű bűnpártolás fogalmát is.”

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább