Belföld

Demeter Márta is fegyverszállítást követel

A baloldal újabb képviselője csatlakozott a háborús propagandához. Most a jobbikos Demeter Márta követelte a Jobbik házi tévéjében, hogy Magyarország szállítson fegyvereket az ukrajnai konfliktuszónába. A baloldal háborús kampányát Soros György is támogatja, aki a napokban közölt írásában már azzal próbálta hergelni az embereket, hogy kitört a harmadik világháború – közli az origo.hu.

Számos baloldali politikustársához hasonlóan Demeter Márta is azt követeli, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába. A Jobbik parlamenti képviselője a párt N1 TV nevű médiumában Róna Péter és Fazakas Attila mellett ülve március 2-án azt mondta: „Ha Ukrajnát védjük, azzal Magyarországot is védjük (…) nekünk, az ellenzéknek pedig az a feladatunk, hogy megpróbáljuk kikényszeríteni azokat a kormányzati döntéseket, amelyek a magyar emberek biztonságát ténylegesen szolgálják” – idézi az origo.hu

A jobbikos képviselő azt állította, hogy sokan felháborodnak azon, hogy a kormány nem engedi át a magyar légtéren a fegyverszállítmányokat és a hasonló jellegű támogatásokat, és számon kérte, hogy néhány éve Oroszország hazánkon keresztül szállíthatott fegyvereket Szerbiába.

Az origo.hu ennek kapcsán emlékeztet: 2019-ben nem volt háború. A lap a 444.hu-t idézi: „Azok a fegyverek nem háborús zónába, hanem Szerbiába mentek, ahol egy katonai bázis épült éppen Nis közelében, orosz részvétellel”. Ráadásul az oroszok akkor nem szárazföldön szállították a fegyvereket, hanem polgári teherszállító repülőgéppel, így a magyar kormánynak nem is állt módjában megtiltani a szállítást, mert ahhoz nem kellett hazánk engedélye.

Demeter Márta kirohanása csak egy a baloldal számos háborúpárti megnyilvánulása között. Az összecsapások kezdete óta zajló kampányukban a legegyértelműbb militarista megnyilvánulásokat Mári-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje tette, aki több alkalommal is követelte, hogy hazánk katonákat és fegyvereket küldjön a konfliktuszónába – idézi fel a lap, hozzátéve: Márki-Zay egy állítólagos magyar fegyverszállítmányról szóló álhír terjesztésével igyekezett zavart kelteni.

A háborús propagandából kivette részét a DK és a Momentum is. Utóbbi párt korábbi elnöke, Fekete-Győr András például úgy vélte, hogy a humanitárius szolgálat mellett fegyvereket is kellene küldenünk Ukrajnába. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor pedig az ATV reggeli műsorában sajnálkozott a magyar katonai segítség elmaradása miatt.

Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere már több nappal az összecsapások előtt elkezdte hergelni a közvéleményt, amikor bizonyosan bekövetkező dologként beszélt a fegyveres konfliktusról. Az ATV műsorában egyebek mellett azt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának az orosz katonák lelövésére.

Fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan bizonytalan nemzetközi helyzetben, amely az orosz–ukrán háború miatt alakult ki, még egy szerencsétlenül megfogalmazott mondatnak is komoly diplomáciai következményei lehetnek – figyelmeztet az Origo.

Az is figyelemre méltó, hogy a legagresszívabb háborús propagandát Soros György folytatja, aki szerint ez már a harmadik világháború kezdete. Emlékezetes: az amerikai tőzsdespekuláns a korábbi válsághelyzetekben is az EU megosztottságának felerősítésén ügyködött, például a migrációs krízisben a tömeges bevándorlás kéretlen szószólójaként élezte a tagállamok közti ellentéteket – jegyzi meg az origo.hu.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább