Kiemelt Külföld

Dél Dakota: A középiskolás adománygyűjtés is rasszista

Törölték a negyven éves hagyományt…

A rendezvény elnevezésében benne volt a rabszolga szó, amivel arra utaltak, hogy a diákok az adományokért cserébe egy farmernél dolgoznának ingyen. A szó rasszista vonatkozásán többen is felháborodtak, végül pedig úgy döntöttek a szervezők, hogy nem tartják meg a negyven éves hagyományokra visszatekintő adománygyűjtést.

Évtizedek óta megrendezik a dél-dakotai Faith településen a középiskolai Rodeo Club adománygyűjtő eseményét, aminek az a lényege, hogy adományokért cserébe a diákok beállnak dolgozni egy helyi farmerhez. A klub eddig így tudott pénzt gyűjteni a különböző rendezvényeihez. Az esemény neve Slave/Branding Auction.

Egy évvel korábban még szinte semmi gond nem volt az elnevezéssel. Amióta azonban tavaly májusban életét vesztette George Floyd és lángra kapott a Black Lives Matter mozgalom és a rasszizmus témája, célkeresztbe került az adománygyűjtő rendezvény is. Az ok, hogy a rendezvény nevében szereplő slave szó rabszolgát jelent.

Az eseményhez számos plakát készült, és több felületen is reklámozták. Idén azonban többen is megkeresték a helyi közösségi központ tulajdonosát, ahol a program lett volna, és felháborodottan panaszkodtak arra, hogy miért használnak ilyen rasszista és bántó kifejezést 2021-ben. Glenda McGinnis szerint egy helyi cowboy azzal kereste meg őt, hogy nagyon helytelenül reklámozták a rendezvényt.

McGinnis azonban nem értette, mi a probléma, és először azt hitte, ez az egész felhajtás csak egy vicc, mivel 40 éve minden gond nélkül tudták megtartani a Rodeo Club eseményét. Elmondása szerint ő nem is gondolt arra, hogy a rabszolgaságnak milyen rasszista vonatkozása van, mert csak azt nézte, hogy a középiskolások rendezvényének keretében a fiatalok dolgoznak, hogy pénzt gyűjtsenek. A közösségi központ vezetője viszont most már belátta, hogy nem jól válogatták meg a szavakat az adománygyűjtő rendezvény nevénél.

Több dél-dakotai lakos is felháborodott az eseményen, és azt rasszistának, gyűlölködőnek tartották a neve miatt. Linda Duba állami képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a klubnak volt lehetősége arra, hogy megváltoztassák a nevet és megtartsák a rendezvényt, végül azonban amellett döntöttek, hogy egyáltalán nem tartják meg azt. A klub adománygyűjtésének az elnevezésével egyébként már korábban is akadt problémája az embereknek, ám eddig nem történt semmi változás.

Dél-Dakota demokrata politikusai közül is többen felháborodtak az eseményeken. Szerintük a mostani időszakban különösen felkavaró ez az elnevezés, hiszen a nemzet éppen az intézményes rasszizmussal és a rendőri erőszakkal küzd.

A térséget képviselő republikánus szenátor, Ryan Maher szerint viszont az egész ügy őrület. Ő azt mondta, hogy sokan nem is tudják, hogy ők ott élnek lent Dél-Dakotában, mégis bele akarnak szólni a dolgaikba. Maher szerint az embereknek inkább le kellene szállniuk a magas lóról és csak hagyniuk, hogy a gyerekek csinálják a dolgukat. (forrás: V4NA hírügynökség)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább