Sport

Debreceni lány lett az abszolút győztes a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon

A mindössze 18 éves Varga Laura élete első versenyén mindenkit maga mögé utasított. A két saját kategóriája mellett az összetett bajnok is ő lett, így három arannyal zárt.


Május 19. és 20. között Budapesten rendezték a 12. World Bodybuilding and Physique Sports Federation (WBPF) Európa-bajnokságot, amelyen debreceni siker született; Varga Laura az első helyen végzett.

A mindössze 18 éves lány előbb megnyerte a két saját – a junior és a 165 centiméter alatti lányok – kategóriáját, majd  a verseny végén az összes szám győztesét a színpadra szólították, hogy kihirdessék az összetett bajnokot. Amikor kimondták a nevét, hogy ő 2023 Model Physique abszolút felnőtt Eb-győztese, idő kellett, amíg felfogta, mi történik vele.

– Ez volt az a nap, ami minden álmomat felülmúlta – kezdte a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tizenegyedikes tanulója. – A kategória-sikerek után az abszolút bajnoki címért is színpadra állhattam a többi szám győztesével. Már ez hihetetlen érzés volt, nem is vártam semmit, csak átéltem a pillanatot. Az összevetések után nyugodtan várakoztam az alapvonalnál, várva, vajon melyik csodás versenytársam nyeri el ezt a címet. Amikor az én nevemet mondták, minden megszűnt körülöttem, fel sem fogtam, mi történik. Lepergett előttem minden, az a sok küzdelem, lemondás, harc, éhgyomros kardiók, hányós lábazások, a lelki vívódások, a napok, amikor fel akartam adni, mert azt éreztem, nem bírom. Ott álltam mindezek után életem első szezonjának záró versenyén az abszolút bajnoki trófeámmal. Értem szólt a himnusz. Csak ezt követően törtek fel az érzelmek, sírtam és sírtam. Hálával tartozom edzőimnek, Mezei Pálnak és Balogh Antalnak, hiszen profizmusokkal, tapasztalatukkal és sport iránti szeretetükkel kikövezték az utam. Hatalmas munkájuk van bennem, időt, energiát nem sajnálva harcoltak ők is, hogy bajnok lehessek – zárta a nagy jövő előtt álló fiatal lány.

A WBPF szervezet – amely jelenleg 143 tagországgal rendelkezik – idén november 6. és 12. között a dél-koreai Wonjuban rendezi a világbajnokságot, amelyen Varga Laura szintén szeretne részt venni.

Forrás: Dehir,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább