Belföld

Dániel Péter: Homonnay Gergelyt a magyar titkosszolgálat végezte ki

Dániel Péter azt állítja magáról, hogy ő az ördög ügyvédje és Homonnay Gergelyt ölték meg helyette.

Dániel Péter Izraelben élő ügyvéd a közösségi oldalán írta le, hogy szerinte mi történt Homonnay Gergellyel és megvádolta Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy ő ölette meg Homonnayt.

Megemlítette, hogy Gergely olyan volt számára, mintha a testvére lenne, ezért se tudta jól leírni a vezetéknevét. Homonnay helyett Hommonayt írt.

Ezeket írta:

„Hommonay Gergelyt a magyar titkosszolgálat végezte ki Olaszországban, Salvini maffia kapcsolatai segítségével. (Salvini örömmel segített ebben a leszámolásban, hiszen Novák Katalin a szeretője volt, akit szintén keményen betámadott és megsértett Gergely. (Teljes joggal egyébként, hiszen igaz volt, amit írt róla.) Varga Judit pedig szintén hisztérikusan őrjöngve követelte a gyors bosszút és ezért a fideszes maffia végül úgy döntött, hogy Gergőt végzik ki… helyettem. Sajnos több publicista ugyanis azt kezdte híresztelni, hogy valójában Gergely az ördög ügyvédje… lelkük rajta. Az értelmetlen, tragikus halálát okozták ezzel.

Nézzük a tényeket:

Az ördög ügyvédje első bejegyzése után fél órával Hommonay Gergely is posztolni kezd ezzel kapcsolatban, és az elkövetkező napokban több posztot is kirak a témában a saját oldalán, szinte csak ezzel foglalkozik.
Varga Judit perrel fenyegeti meg az ördög ügyvédjét.

Hommonay ezt is kommentálja egy posztban.
December 28-án Homonnay az oldalán ír arról, hogy Hont András publicista szerint ő az ördög ügyvédje. Ezt egyre többen gondolták róla…. sajnos.

Hommonay Gergely utolsó posztja december 29-i, egy photoshoppolt fénykép Varga Juditról, akit a kép kedvéért egy melegbárba szerkesztettek.

Január 2-án a sajtó közli Hommonay Gergely halálhírét. Egy San Giovanni-ban található privát klub (törökfürdő) mosdójában találták meg a holttestét, a halál okaként a szív és a keringés leállását állapították meg. A kivégzéshez a nátrium-pentotál nevű speciális mérget használtak, amely azután a szívinfarktus tüneteivel végez az áldozattal. A nátrium-pentotál erős nyugtató és érzéstelenítő, nagy mennyiségben eszméletvesztést, a légzés, a keringés és a szív leállását okozza.

Ahogyan az Welsz Tamás, alias Tom Wallace esetében is történt. Varga Judit lőtéri képe is erre a gyilkosságra utalt…. egy tipikus maffia-üzenet, amely azzal fenyegetett, hogy ők mindig pontosan céloznak…. Nos, ez nem igaz kedves Judit! Mellé tetszettek lőni megint, akárcsak Keserű Sándor vagy Czeglédy Csaba esetében.

Hiszen az ördög ügyvédje én vagyok, de hozzám nem ér el Orbánék keze, mivel a MOSSAD vigyáz rám már jó ideje itt Izraelben. Egy ártatlan Embert öltek meg, aki ráadásul testvérem is volt egy bizonyos értelemben….

Őszinte részvétem és legyen könnyű a hant Gergely Testvéremnek! Fogadom, hogy a harcot nem adom fel, Érted is bosszút állunk! Novus ordo seclorum! Liberté, Égalité, Fraternité!

Üdvözlettel: dr. Dániel Péter, alias az ördög ügyvédje Utóirat: javaslom, hogy senki ne akarja elvállalni ezt a szerepet helyettem, mert elég veszélyes”

Mint kiderült Homonnay Gergely halálát az olasz hatóságok szerint parti-drog okozta.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább