Külföld

Dánia külföldi börtönök bérlését fontolgatja

Az új srácok miatt tele a börtön…

A dán szociáldemokrata kormány most külföldi börtönök bérlését fontolgatja, hogy csökkentse az ország börtöneire nehezedő nyomást. A tervek egy kormánydokumentumból származnak, amelyet a dán Politiken lap szerzett meg és publikált.

A javaslat hátterében az áll, hogy (sokak szerint a migrációval) növekszik a bűnözés és így a foglyok száma, és a dán büntetés-végrehajtási szolgálat nehezen tud ehhez alkalmazkodni, főleg nehéz új személyzetet felvennie.

Nincs még konkrét ország, ahol elhelyeznék  a bűnözőket, egyelőre 300 férőhelyre lenne szükség, aminek a becsült költsége egymilliárd korona lenne. A dániai szociáldemokrata kormány egyelőre nem kommentálta a terveket, de az ellenzéki pártok már támogatásukat fejezték ki a javaslat mellett. Jogászok egy csoportja szerint nem az számít hol tölti a büntetését az elítélt, a lényeg, hogy a dán körülmények legyen ott is.

Évekkel ezelőtt a dán kormány képviselői tárgyaltak Romániával és Litvániával a bérrabtartásról. Norvégia egy ideig Hollandiába helyezett el elítélteket.

A svédországi börtönök túlzsúfoltsága is téma, több büntetés-végrehajtási intézmény 100 százalékos kihasználtsággal rendelkezik, aminek következtében a svéd börtön- és pártfogó szolgálat emeletes ágyakat kezdett vásárolni. Rendszeres, hogy bűnözők a büntetésük letöltésére várakoznak.

A Svéd Demokraták korábban a dán kormány terveihez hasonló megállapodást javasoltak, főleg a hosszú börtönbüntetést kapó külföldi, kitoloncolásra is ítélt rabok esetében.

Magyarországon a Mi Hazánk szeretne szibériai bérrabtartást a hazai luxus körülmények helyett, a súlyosabb bűncselekmények elkövetőinek.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább