Sport

Dagad a botrány a nyíltan franciagyűlölő kongói rapper EB himnusza miatt

Egyre több politikus szólal fel…

Sokaknak nem teszik, hogy a nyíltan franciagyűlölő kongói származású rapper énekli a nemzeti labdarúgó-válogatott EB himnuszát. Több parlamenti képviselő konkrét javaslattal levélben kérte az ország labdarúgó-szövetségének elnökét, hogy másik előadót válasszanak a vitatott rapper helyett. Egy interjúból egyébként az is kiderült, hogy az elnök maga sem tartja szerencsésnek a választást, melyről elmondása alapján csak utólag szerzett tudomást.

Dagad a botrány a francia labdarúgó-válogatott EB-himnusza körül. A dalt egy kongói származású rapper, Youssoupha adja elő, aki korábbi szerzeményeiben nyíltan sértegetett több politikust, közéleti szereplőt, sőt egyik dalában egész Franciaországról becsmérlő szavakat használ.

A rapper a Nemzeti Tömörülés elnökét, Marine Le Pen-t például szukának nevezte a 2006-ban kiadott „Éternel recommencement” (Örökös újrakezdés) című dalában.

Nem maradt ki a sértegetésből a világhírű francia esszéista, Éric Zemmour sem, akit halálosan megfenyegetett a rapper egy 2009-ben megjelent dalban. Zemmour egyébként emiatt feljelentést tett a rapper ellen.

Youssoupha azonban nem csak a fent említett személyeket sértegette, hanem az egész országról becsmérlően nyilatkozott a 2015-ben megjelent „Chanson française” (francia dal) című számában. Franciaországot szélhámosok országának nevezte és sértegette a rendőrséget is.

A Nemzeti Tömörülés párt második embere, Jordan Bardella egy Twitter-bejegyzésben szólalt fel az ellen, hogy Youssoupha legyen az EB himnusz előadója, aki a politikus szerint rasszista, szexista és a Francia Köztársaság ellensége.

A sportminiszter, Roxana Maracineanu úgy gondolja, hogy jó választás volt Youssoupha, ugyanis szerinte a rapper harcos énekes, aki elutasítja a rasszizmust és kiáll a sokszínűség mellett. A sportminiszter szerint ez azért jó, mert a sport osztja ezeket az értékeket, a rapper dala pedig összekapcsolja a francia csapat mezét és a francia trikolort.

A kormány másik tagja, Roselyne Bachelot kulturális miniszter pedig kifejezetten nagy rajongója az előadónak, több koncertjén is részt vett, erről hírügynökségünk is beszámolt .

Vannak azonban olyan politikusok, akiknek egyáltalán nem tetszik, hogy a frankofób rapper lesz a válogatott EB-himnuszának előadója, ezért levélben fordultak a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnökéhez, Noël Le Graët-hez. Ebben azt kérik, hogy ne Youssoupha, hanem a nizzai Kaotik747 nevű előadó dalát válasszák a francia focicsapat EB-himnuszának.

Kaotik747 dalában mindenki Franciaországáról énekel, etnikai és vallási hovatartozás alapján történő megkülönböztetés nélkül. A levél egyik aláírója, Alpes-Maritimes megye képviselője, Marine Brenier kihangsúlyozta, hogy a nizzai rapper Youssoupha-val ellentétben maximálisan tiszteli és támogatja a francia rendőrséget, továbbá minden franciát egyesítene egyetlen zászló alatt.

Időközben arra is fény derült, hogy az EB-himnusz előadójának az FFF elnöke sem örül. Noël Le Graët a Le Parisien nevű lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy az értékesítési osztály fiatal munkatársainak ötlete volt, hogy a rapper dalával jelentsék be a francia EB-keret tagjait, amiről ő nem tudott. Le Graët elmondása alapján utólag már sajnálja, hogy így jártak el, a válogatott tagjait szerinte a szokásos módon kellett volna bejelenteni. (V4NA)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább