Külföld

Cseh parlament képviselőházának elnöke: Orbán Viktor Putyin trójai falova

Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőházának elnöke interjút adott a Rzeczpospolita című lengyel lapnak, amelyben kitért Andrej Babis, volt miniszterelnök és Orbán Viktor magyar kormányfő kapcsolatára is.

Adamová úgy fogalmazott, hogy „Babis csodálja az erős vezetőket. A tavalyi csehországi parlamenti választások előtt meghívta Orbánt, hogy segítsen neki a választókerületében kampányolni.

A volt miniszterelnök a mai napig támogatja Orbánt, annak ellenére, hogy látja, hogy „Orbán milyen politikát folytat Ukrajnával szemben, azaz Putyin trójai falova” – idézte a cseh politikust a lap.

Adamová ezt követően arról beszélt, hogy „Orbán energiaügyekben oroszbarát, emellett pedig nemhogy nem látja el Ukrajnát fegyverrel, de még csak nem is engedélyezi a fegyverszállítást Magyarországon keresztül. Sok példa van Orbán és Babis együttműködésére, ami szerintem azt bizonyítja, hogy „ha Babis még hatalmon lenne, úgy járna, mint a kormányfő” – hívta fel a figyelmet a cseh házelnök.

Azt is kijelentette, hogy Magyarországnak az ukrajnai háborúhoz való hozzáállása miatt nem szeretne magyar kollégájával találkozni – írta a Rzeczpospolita.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább