Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a Facebookon reagált arra, hogy az Európai Bizottság 10 milliárd euró folyósítását engedélyezte Magyarország számára.
„Ezt a kohéziós támogatást a többi tagállam már rég megkapta, az a körülmény, hogy az Orbán-kormány ilyen végtelenül hosszú ideig próbált egyezkedni, hogy ne kelljen betartani a pénzek feltételeit, az pontosan azt bizonyítja: fontosabb számukra, hogy fenntartsák az illiberális rendszerüket, minthogy időben megkapják az ország fejlesztéséhez szükséges pénzeket” – emelte ki bejegyzésében a hazaáruló politikus.
„Tudjuk, a munkánk nem ért ezzel véget, Magyarország még mindig messze nem jogállam, de meggyőződésünk, hogy további reformok is kikényszeríthetők a magyar kormánytól, amellyel ha kis lépésenként is, de egy európaibb országgá válhatunk. És azon dolgozunk továbbra is, hogy még több uniós forrás érkezhessen az országba a kormányt megkerülve, közvetlenül az Uniótól” – zárta gondolatait a Romentum hazaáruló politikusa.
