Külföld

Ciucă szerint a magyarok is éljenezve fogadták a Nagyváradra bevonuló román katonákat

A román kormányfő emellett békés hatalomátvételt is emlegetett.
„Románok, magyarok és más nemzetiségű lakosok is éljenezve fogadták a 103 évvel ezelőtt, 1919. április 20-án Nagyváradra bevonuló román hadsereget” – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán a partiumi városban.

A román bevonulás 103. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású ünnepségen a román kormányfő beszédében úgy fogalmazott, hogy a román katonák valójában felszabadították a várost a „bolsevik uralom alól” – számolt be tudósításában az Agerpres-re hivatkozva az itthon.ma.

„Most 103 éve, április 20-án, húsvét ünnepén a román seregek bevonultak Nagyváradra az őket váró románok, magyarok és más nemzetiségek éljenzése közepette, hogy megvédjék a lakosságot és felszabadítsák a zsarnokság alól” – idézte a kormányfőt az állami hírügynökség.

„Békés hatalomátvétel történt”
Nicolae Ciucă beszédében úgy fogalmazott, hogy a város a Román Királyság „védelme” alá került, és a hatalomátvétel „békésen” történt anélkül, hogy leváltották volna a korábbi magyar adminisztráció tisztviselőit.

„A szabadság, demokrácia és béke jegyében a multietnikus és multikulturális Nagyvárad sorsát Romániára bízta és jelenleg az ország egyik legvirágzóbb városa. Kihasználom az alkalmat, hogy ezt megköszönjem az utóbbi évek elöljáróinak” – mondta beszédében Ciucă.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a hadsereg és az adminisztráció jelképesen találkozik Nagyváradon, hogy megemlékezzen a 103 évvel ezelőtt történtekről, amikor „a civil és a katonai hatalom minden hovatartozástól függetlenül összefogott a közjó érdekében”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább