Belföld

Cigit és pénzt kértek, majd kirabolták a férfit

Telefonját és a kabátját vitték…

A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Attila és O. József jászapáti lakosok ellen. A két férfi 2019. szeptember 29-én 3 óra 30 perc körül Jászkisér egyik utcáján leszólított egy helyi lakost. Először cigarettát, majd készpénzt kértek tőle. Miután a férfi közölte nincs nála egyik sem, a páros egyik tagja egy kést vett elő, ezzel nyomatékosítva akaratukat. Közben átkutatták a sértett ruházatát, amelyből elvették mobiltelefonját, majd levetették vele a kabátját is. A jászapáti lakosok ezt követően megfenyegették áldozatukat, hogy nem beszélhet az esetről senkinek. A férfinek egy óvatlan pillanatban azonban sikerült elmenekülnie, és értesítette a rendőrséget.

A helyi rendőrök a beszerzett adatok és információk alapján feltételezték, hogy a támadók nem helyiek lehetnek, így elsőként a vasútállomást ellenőrizték le. Megérzésük eredményre vezetett. A támadást követő 1 órán belül a vasútállomáson elfogták, majd a Jászapáti Rendőrőrsre előállították a 25 éves és 26 éves férfiakat. A lopott kabát és a telefon is előkerült. A gyanúsítottak elszámoltatása jelenleg is folyamatban van. Az eset során sérülés nem történt.(police.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább